A Legfelsőbb Bíróság legfrissebb jogegységi döntéseiről

2010.08.24. Jogi Fórum / dr. Nagy Csilla

A „Nyugdíjasok utazási utalványa” közokirat, illetve az elítéltet a szabadságvesztés letöltésére vonatkozó bírósági felhívásban tájékoztatni kell arról, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, ha szabadságvesztés büntetésének letöltését önhibából nem kezdi meg. Ez utóbbi jogkövetkezmény a 2009. augusztus 9. napja előtt kibocsátott felhívások esetében nem alkalmazható. - Így foglalható össze a LB július 5-én hozott jogegységi határozatainak lényege.

A bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása az LB feladata. Ha az alsóbb bíróságok gyakorlata egymástól eltér, az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi eljárásnak van helye. A Be. szerint jogegységi eljárást kell lefolytatni, ha azt az LB elnöke vagy a büntető kollégiumának vezetője, illetőleg a legfőbb ügyész indítványozza, továbbá akkor, ha az LB valamely tanácsa jogkérdésben el kíván térni az LB másik ítélkező tanácsának határozatától. A jogegységi indítványt az LB öt – ha több jogterületet érintő kérdésről van szó, akkor hét - hivatásos bíróból álló jogegységi tanácsa bírálja el. A tanács elnöke gondoskodik a jogegységi határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzétételéről.

Az 1/2010.BKPJE.számú jogegységi döntés

A döntés

Az LB büntető, közigazgatási és polgári közös jogegységi tanácsa határozata kimondja, hogy ”a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által jogszabály alapján kiállított, a jogosult nevét, lakcímét, nyugdíjas törzsszámát tartalmazó, egyedi sorszámozással ellátott, a jogszabályban meghatározott utazási kedvezmény igénybevételére jogosító "Nyugdíjasok utazási utalványa" közokirat”.

Az ítélkezési gyakorlat megosztottsága

Az eltérő ítélkezési gyakorlat abban nyilvánult meg, hogy a Békéscsabai Városi Bíróság – első fokon – a Btk. 274.§-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettének minősítette a hamis nyugdíjas utazási igazolvány felhasználásával 90 %-os kedvezményű menetjegy megvásárlását.

A másodfokon eljáró Békés Megyei Bíróság ítéletével a városi bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a cselekményt magánokirat-hamisítás vétségének (Btk. 276.§) minősítette.

Egy másik ügyben a másodfokon eljáró Békés Megyei Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított - a Btk. 274.§-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző - közokirat-hamisítás bűntettének minősítését helybenhagyta.

Az indítvány

A Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetője a fenti eltérő gyakorlatot észlelve a "Nyugdíjasok utazási utalványa" okirati minősége megítélésének kérdésében jogegységi eljárás lefolytatását kezdeményezte.

Emellett a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője is jogegységi eljárás lefolytatását kezdeményezte abban az elvi kérdésben, hogy a "Nyugdíjasok utazási utalványa" elnevezésű okirat meghamisítása, ilyen - hamis tartalmú - igazolvány készítése, illetőleg felhasználása a Btk. 274.§-a (1) bekezdésének a) és b) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntettének, avagy a Btk. 276. §-ában írt magánokirat-hamisítás vétségének minősül-e.

A Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának és Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője szerint a helyes jogértelmezés a közokirat hamisítás bűntettének megállapítása. A legfőbb ügyész álláspontja szerint a "Nyugdíjasok utazási utalványa" magánokiratnak minősül.

Indokolás

A jogegységi tanács kifejtette, hogy a Btk. 275.§-a (közokirat-hamisítás) alkalmazása szempontjából a közokirat fogalmára nézve a Pp. 195.§-ának (1) bekezdése az irányadó: okirat az olyan papíralapú vagy elektronikus okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül a megszabott alakban állított ki, s amely teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. Ugyanilyen bizonyító ereje van az olyan okiratnak is, amelyet más jogszabály közokiratnak nyilvánít.

A jogegységi döntés indokolása szerint a közforgalmú személyszállítási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV.25.) Korm. rendelet szerint a nyugdíjfolyósító szerv által kiállított "Nyugdíjasok utazási utalványa" olyan okirat, amely az abban megjelölt személyt a jogszabályban meghatározott számú és mértékű utazási kedvezmény igénybevételére jogosítja fel.

A határozat hivatkozik arra is, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) központi irányítása alatt állnak, nyugdíj megállapítási, illetve folyósítási feladat- és hatáskörrel rendelkeznek. Az ONYF központi hivatal, miniszter irányítása alatt működő központi államigazgatási szerv.

Az indokolás szerint a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet értelmében a nyugellátás megállapítása során hatósági hatáskörben az illetékes regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóság, illetőleg - egyes esetekben - a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság jár el és szintén hatósági hatáskörben ügykörén belül állítja ki az egyedi sorszámmal ellátott "Nyugdíjasok utazási utalványát" is. Ezen okirat azt tanúsítja közhitelesen, hogy az azon szereplő személy nyugdíjas, s ilyenként az utazási kedvezmény igénybevételére jogosult.

A Ket. 82.§-ának (2) bekezdése értelmében a hatóság által valamely tény, adat, jogosultság vagy állapot igazolására kiállított okiratot, mindezek más hasonló módon történő igazolását, valamint a hatósági nyilvántartásba történt bejegyzést határozatnak kell tekinteni.

A jogegységi tanács kimondja tehát, hogy az említett utalvány közokirat. Az indokolás záró részében azonban utal arra, hogy a közokirati minőség szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a "Nyugdíjasok utazási utalványa" megjelenési formáját a jogszabály nem írja elő.

A 2/2010.BJE.számú jogegységi döntés

A döntés

Az LB jogegységi határozatában kimondja, hogy „ a Btk. 47. § (4) bekezdés e) pontja csak a hatályba lépésétől (2009. augusztus 9. napjától) kezdődően alkalmazható azokban az esetekben, amelyekben a szabadságvesztés letöltésére vonatkozó bírósági felhívás tartalmazza azt a tájékoztatást, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés letöltését önhibából nem kezdte meg. A büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságra bocsátás kizártságának megállapítása tárgyában a Bv. tvr. 17. §-a alapján hozott jogerős döntését utólag hivatalból vagy indítványra megváltoztathatja.”

Az ítélkezési gyakorlat megosztottsága

A Fejér Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási bírája megállapította, hogy az elítélt a Btk. 47. §-a (4) bekezdésének e) pontja alapján nem bocsátható feltételes szabadságra, mivel büntetése letöltését önként nem kezdte meg. Az elítélt kérelmére indult eljárásban az ügyész arra tett indítványt, hogy a büntetés-végrehajtási bíró mellőzze ezen rendelkezést. A büntetés-végrehajtási bíró új eljárásban megállapította, hogy az elítélt büntetésének – 2009. július 27. napján történő – megkezdésére irányuló felhívása nem tartalmazott olyan figyelmeztetést, amely szerint nem bocsátható feltételes szabadságra az, aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdi meg. Ezért mellőzte annak megállapítását, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátása kizárt.

Egy más ügyben a Bács-Kiskun Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási bírája végzésével megállapította, hogy az elítélt a Btk. 47. §-a (4) bekezdésének e) pontja alapján nem bocsátható feltételes szabadságra, mivel szabadságvesztése letöltését – 2009. július 31. napján - önhibájából nem kezdte meg. Ezt követően az elítélt kérelmére indult eljárásban, az ügyész indítványozta a feltételes szabadságra bocsáthatóság megállapítását, mivel az elítélt olyan felhívást kapott, amely nem figyelmeztette arra, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra az, aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdi meg. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási bírája az ügyész indítványát elutasította. A határozat indokolása szerint sem a Be., sem a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. (Bv. tvr.) szabályai nem teszik lehetővé a büntetés-végrehajtási bíró korábbi határozatának utóbb történő módosítását. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság ezért végzésével helybenhagyta az elsőfokú határozatot.

Az indítvány

Az indítványozó legfőbb ügyész szerint a Btk. 47. §-ának (4) bekezdés e) pontja csak - a módosítást bevezető törvény hatályba lépésétől (azaz 2009. augusztus 9. napjától) alkalmazható azzal szemben, aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg. Az indítványozó amellett érvelt továbbá, hogy a büntetés-végrehajtási bíró feltételes szabadságra bocsátás kizártságát megállapító határozata nem akadálya ugyanabban az ügyben újabb bv. bírói eljárásnak és határozat meghozatalának, mert a szóban levő bv. bírói határozathoz res iudicata (ítélt dolog) hatás nem fűződik.

Indokolás

A Btk.-t módosító 2009. évi LXXX. törvény - 2009. augusztus 9. napján hatályba lépett - 9. § (2) bekezdése szerinti - rendelkezése alapján nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg (Btk. 47. § (4) bekezdés e) pont). Ezzel egyidejűleg lépett hatályba a 2009. évi LXXX. törvény 53. §-a szerinti módosítás is, amely az 1979. évi 11. tvr.-t - a feltételes szabadságra bocsátás kizártságának megállapításáról szóló - új, 17. §-sal egészítette ki.

A módosítás a feltételes szabadságra bocsátást kizáró okokat egy új, ötödik esettel (a jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának önhibából meg nem kezdése) bővítette ki. E pont szerinti kizárásról a perbíró értelemszerűen nem rendelkezhet, mivel azt - az ítélethozatalhoz képest - kizárólag jövőbeni esemény alapozhatja meg. A feltételes szabadságra bocsátásból kizárás ezen új esete a büntetés-végrehajtási bíró hatáskörébe tartozik.

A jogegységi határozat kimondja, hogy a legfőbb ügyész indítványa helyesen hivatkozott a 9/1992. (I.30.) AB határozatban megállapított azon követelményre, mely szerint a jogbiztonság az államtól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára előreláthatóak legyenek. A 11/1992. (III.5.) AB határozat is kifejtette a büntető jogalkotás és jogalkalmazás visszaható hatályának tilalmát.

Az indokolás szerint fenti követelményeknek csak az a jogértelmezés felel meg, amely szerint a Btk. 47. § (4) bekezdésének e) pontjában írt jogkövetkezmény alkalmazása csak olyan mulasztások esetén jöhet szóba, amelyeket e rendelkezés hatálybalépésekor, 2009. augusztus 9-én, illetőleg azt követően valósítottak meg.

Hivatkozik a határozat az LB Büntető Kollégiumának 82. számú véleményére, melyben elvi éllel mondta ki a Btk. 47. § (4) bekezdés e) pontjával kapcsolatban: az csak azokban az esetekben alkalmazható, amikor az elítélt szabadságvesztés letöltésére vonatkozó bírósági felhívás tartalmazza azt a tájékoztatást, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg.

A Btk. 47. § (4) bekezdésének e) pontja a feltételes szabadságra bocsátás kizárás előfeltételeként meghatározott kioktatási kötelezettséget az 9/2002. (IV.9.) IM rendelet - a 30/2009. (VIII.7.) IR.M rendelet 3. §-a által módosított, 2009. augusztus 9. napjától hatályos - 23. § (3) bekezdése írja elő: "Ha a bv. bíró megállapítja, hogy a szabadságvesztés végrehajtásának nincs akadálya, az elítéltet felhívja a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére. (….) A felhívás tartalmazza továbbá a tájékoztatást arról, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg."

A jogegységi határozat kimondja: a Btk. 47. § (4) bekezdés e) pontja alkalmazhatóságának anyagi jogi feltétele, hogy az önhiba tanúsítása 2009. augusztus 9-étől kezdődően valósuljék meg. Tehát nem az ítélet jogerőre emelkedésének van jelentősége, hanem annak, hogy a jogerőre emelkedett ítéletben kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére szóló - a Btk. 47. § (4) bekezdésének e) pontjában előírt hátrányos következmény alkalmazására figyelmeztetést tartalmazó - felhívás 2009. augusztus 9-ét követő szankcionált kötelezettséget írjon elő, és a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdését az elítélt önhibás magatartása hiúsítsa meg.

A legfőbb ügyész jogegységi indítványának másik eldöntendő elvi kérdése a büntetés-végrehajtási bíró Bv. tvr. 17. §-a alapján hozott téves határozatának megváltoztathatósága.

A jogegységi döntés egyértelműen kimondja, hogy a Btk. 47. § (4) bekezdés e) pontjában előírt törvényi előfeltétel végzéssel történő megállapítását és emiatt az elítélt feltételes szabadságra bocsátásból kizárását, valamint a bv. bíró döntésének módosítását is a bv. bíró hajtja végre. Ezért az az értelmezés a helytálló, hogy amennyiben a bv. bíró a Btk. 47. § (4) bekezdésének e) pontjában meghatározott feltételeket a jogszabályban előírt tájékoztatás hiányában állapította meg a szabadságvesztés letöltését önhibájából meg nem kezdő elítélttel szemben, úgy a Bv. tvr. 17. § (2) bekezdése alapján hozott jogerős döntését a Be.-ben szabályozott különleges eljárás keretében megváltoztathatja.

Hivatkozik a határozat az LB HGy.1855. számú elvi határozatára is, mely szerint a Be.-ben meghatározott többszöri eljárás tilalma kizárólag a bíróság jogerős ügydöntő határozatára vonatkozik. Ügydöntőnek pedig csak azok a határozatok tekinthetők, amelyekben a bíróság a törvényes vádról határoz. Az ügy érdemében hoz tehát mindenkivel szemben kötelező érvényű, a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapító vagy őt felmentő ítéletet, illetve eljárást megszüntető végzést. Tehát a feltételes szabadságra bocsátásból kizárást kimondó bv. bírói végzésnek sincs anyagi jogereje, így ahhoz res iudicata (ítélt dolog) hatás nem fűződik.

Kifejti továbbá a jogegységi határozat: az ügydöntő határozatokkal szemben igénybe vehető rendkívüli jogorvoslatok rendeltetése éppen az, hogy - bizonyos feltételek mellett - lehetőség legyen az anyagi jogerő felbontására is. A nem ügydöntő határozatok - a fellebbezési jog folytán - alaki jogerőre természetesen képesek, azonban - tartalmuk miatt - anyagi jogerőhatásuk nincs. Ehhez képest annak sincs elméleti akadálya, hogy az általuk eldöntött kérdés újból eldönthetővé váljon, illetve ez nem rendkívüli jogorvoslatokhoz kötött.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG