Sólyom László elnöksége a maga egészében összefonódott az 1989-es rendszerváltással és annak Alkotmányával. Már csak az a kérdés, hogy a készülő új Alkotmány mit őriz meg ebből az örökségből?

Az 1989-es „alkotmányos forradalomnak” igen sok kiváló szereplője volt: sokan dolgoztak – a pártállamon belül és kívül – az alkotmánymódosító törvénycsomagokon. A Nemzeti Kerekasztal és az igazságügyi kormányzat alkotmányozói szemében kissé csalódás lehetett, hogy „csupán” egy módosítás történt („Mindazonáltal a kodifikátor jól tudja: egy alkotmánymódosítás – legyen az bármilyen széleskörű – nem pótolja az új alkotmányt… örömünkben ott bujkált az üröm is: ennél többre ’szerződtünk’, amikor 1989. január elején őszinte és tiszta lelkesedéssel munkához láttunk.” – mondta Kilényi Géza). Azonban ez a „hosszúra nyúlt” módosítás kiállni látszotta az idő próbáját. Vajon azért, mert azok az emberek működtették 1989 rendszerét, akik a rendszerváltáskor megalkották azt? Minden bizonnyal ez is közrejátszott. Ezek közül is leginkább a volt köztársasági elnök, Sólyom László emelhető ki, aki az Alkotmánybíróság és a köztársaság elnökeként is az „Alkotmány embere” volt.

Az elnök és az Alkotmány

Sólyom László a következőket állítja a köztársasági elnöki intézményről Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon című munkájában: „Magyarországon is fölvetődött a kérdés, hogy az átmenet stabilitása érdekében nem egy erős hatalommal rendelkező, népszerű (közvetlenül választott) elnökre van-e szükség. A kerekasztalnál folyó alkotmányozási folyamat kimerítően tárgyalta a témát és a magyar hagyományok szellemében elvetette ezt a megoldást. Így az Alkotmány, a parlamentáris rendszernek megfelelően szabályozta a köztársaság elnökének helyzetét.” A leendő elnök mind alkotmánybíróként, mind pedig köztársasági elnökként tartotta magát ahhoz, hogy egy parlamentáris rendszer államfője, sőt tevékenyen részt vett abban, hogy hogyan kell(ene) értelmezni az Alkotmánynak a köztársasági elnökről szóló rendelkezéseit. Sólyom László alkotmányozóként és alkotmánybíróként alakítója volt annak a köztársasági elnöki intézménynek, melyet 2005-től maga is betöltött – igaz sajátosan új színt képviselt a korábbi (ha tetszik megszokott) elnöki ethoszokhoz képest.

Még az 1990-es évek elején egyértelművé vált az az alkotmánybírósági gyakorlat, hogy az elnök nem része a végrehajtó hatalomnak, s ily módon nem is vesz rész a kormányzásban. A taláros testület szerint ugyanis: „A köztársasági elnök kívül áll a végrehajtó hatalmon, önálló államfői hatásköre van. Az Alkotmányból nem vezethető le olyan konstrukció, hogy a végrehajtó hatalom élén a Kormány és a köztársasági elnök állna, akik egymást kölcsönösen ellenőrizve és ellensúlyozva, konszenzuson alapuló döntéseket hoznak, s csupán a közigazgatás irányítása tartozna egyedül a Kormány hatáskörébe. Éppen ellenkezőleg: a köztársasági elnöknek az Alkotmány 31/A. § (1) bekezdésében kifejezetten deklarált sérthetetlensége, azaz az Országgyűléssel szembeni politikai felelősségviselésének hiánya kizárja az ilyen közös hatalomgyakorlás jogi alapját.” (szól a 48/1991. AB határozat, melynek előd bírája éppen Sólyom László volt). A jelek arra utalnak, hogy a későbbi elnök egyrészt komolyan vette ezt a kormánytól (a végrehajtó hatalomtól) való függetlenséget, másrészt elnöki ciklusa során kissé át is értelmezte korábbi álláspontját. Az aktuális kormányokkal szemben mindig igyekezett „megtestesíteni a nemzet egységét”, így politikai és alkotmányossági vétói nyomán egy karakteres, alkotmányvédői elnöki attitűd bontakozott ki, aki kész „szembemenni” a törvényhozó (amely irányába egyébként politikai felelősséget sem visel) és a végrehajtó hatalom akaratával.




Az elnöki intézményt alakító alkotmánybírósági határozatok

Határozat

Tárgykör

A megállapítás témakörei

48/1991. AB határozat (IX. 26.)

Alkotmányért-elemzés; a kormányfő és az elnök eltérő alkotmányértelmezése a főparancsnoki jogkörről.

  • A főparancsnoki jogkör értelmezése;

  • Kinevezési jog és az ellenjegyzés;

  • Az elnök sérthetetlensége;

  • Az államfői jogkör értelmezése.

8/1992. AB határozat (I. 30.)

Miniszterelnöki indítvány alapján alkotmányértelmezés; az elnök kinevezési jogkörének tárgyában (a médiaháború kapcsán).

  • A kinevezési jog gyakorlásának határideje;

  • Az államfői jogkör értelmezése.

36/1992. AB határozat (VI. 10.)

Miniszterelnöki indítvány alapján alkotmányértelmezés; az elnök kinevezési jogkörének tárgyában (az elhúzódó médiaháború kapcsán).

  • A kinevezés és a felmentés megtagadása;

  • Az államfői jogkör értelmezése.

62/2003. AB határozat (XII. 15)

A köztársasági elnök Alkotmány-értelmezései indítványa az elnöki vétó intézménye kapcsán.

  • Az elnöki vétó érdemi újratárgyalása;

  • A politikai és alkotmányossági vétó;

  • Jelenlét és felszólalás az újratárgyalásnál.

47/2007. (VII. 3.) AB határozat

A köztársasági elnök Alkotmány-értelmezései indítványa az elnök kitüntetési joga kapcsán.

  • A kitüntetési jogkör érelemzése;

  • A kegyelmezési jogkör értelmezése.

Az elnöki ellensúly: a „legfőbb alkotmányvédő” 

Sólyom László tehát nem csupán a harmadik Köztársaság Alkotmányának megalkotásában, hanem annak „beüzemelésében” is részt vett: előbb alkotmánybíróként, majd pedig köztársasági elnökként. Sólyom sajátosan gondolkodott a köztársasági elnöki vétóról is, mint az elnök egyik legerősebb jogosítványáról: „Tapasztalatom szerint azonban ez a politikai vétó teszi igazán erőssé az államfőt. Óriási nyomás volt rajtam, hogy egy-egy jogszabállyal kapcsolatos legkisebb kétség esetén is az Alkotmánybírósághoz forduljak, azaz az alkotmányossági vétót politikai fegyverként használjam. Ennek mindig ellenálltam.” Vagyis sem az alkotmányossági, sem pedig a politikai vétót nem tekintette „politikai” eszköznek, sokkal inkább az alkotmányvédelem (tágabb értelemben a jogvédelem) köztársasági elnökként gyakorolható formájának: egyszerűen szólva köztársasági elnökként ott folytatta, ahol alkotmánybíróként abbahagyta. Sólyom László elnöki aktivitását  is e vétókhoz kötötte a közvélemény: öt év alatt 16 esetben alkalmazott alkotmányossági vétót (előzetes normakontrollt), míg 31 esetben élt a politikai vétóval – ez által magasan vezeti Sólyom László a korábbi elnökök hasonló statisztikáit.

Sólyom László sorsa tehát összeforrott az 1989-ben kialakított közjogi konstrukcióval, s ez adja elnöksége sajátos paradoxonját: egyrészt minden erejével azon volt, hogy megvédje és egyben tartsa a „kialkudott” alkotmányos konstrukciót, sőt megismertesse a közvéleménnyel az Alkotmány értékeit, a másik oldalon pedig épp ez az alkotmányvédelem vezetett el ahhoz, hogy nem kapott lehetőséget a második ciklusra. Sólyom személyes tragédiájára saját maga világított rá: „Nagy kudarc, hogy húsz év alatt sem sikerült megváltoztatnom azt a jobboldalon beégett tévképzetet, amely szerint a jelenlegi kommunista alkotmány. Holott teljesen új, csak a törvény sorszámozása maradt a régi. Persze kár, hogy mondjuk a jelképes erejű 2000. esztendőben nem számozták át vagy nem írtak új preambulumot. Az ebben foglaltak miatt szoktak ideiglenességet emlegetni… Bizony, Magyarország az Alkotmánnyal és az első Alkotmánybíróság tevékenységével tért vissza Európába.”




A köztársasági elnökök aktivitása (Forrás: www.parlament.hu)

Köztársasági elnök

Göncz Árpád (1990-2000)

Mádl Ferenc (2000-2005)

Sólyom László (2005-2010)

Alkotmányossági vétó

8

13

16

Politikai vétó

2

6

31

Törvénykezdeményezés

3

0

0

Népszavazás kezdeményezése

0

0

0

És az új Alkotmány?

Sólyom László olyan időszakban fejezete be elnöki ciklusát, amikor a kormánypártok és az Országgyűlés alkotmányozni készül. Az eddigi alkotmánymódosítások iránya nem ígér túl sok jót a rendszerváltás Alkotmányának. A jelek szerint Sólyom László alkotmányvédelmi erőfeszítései nem értek célt, azt is mondhatjuk, hogy nem sikerült a rendszerváltás elitista konstrukcióját „társadalmasítani” (vagyis közelebb hozni az emberekhez az alaptörvényt). Tevékenysége mindazonáltal példát szolgáltat arra, hogy igenis van megőrzendő érték az elmúlt 20 év alkotmányozásából. Ez azonban képviseletre szorul az eljövendő alkotmányozási folyamatban. Talán ez lehet Sólyom László – kissé terhes, de mindenképp tiszteletre méltó – öröksége.