Az alkotmány-előkészítő eseti bizottság keddi ülésén megalakult az a hét ideiglenes munkacsoport, amely az új alkotmány előkészítésén fog dolgozni.

Létrejött az alkotmányos alapértékek, az alapvető jogok és kötelességek, a kormányzati rendszer és a hatalomgyakorlás formái, az igazságszolgáltatás, az alkotmány- és jogvédelem, a helyi önkormányzatok, a közpénzügyek és az összegző munkacsoport.

A képviselők elfogadták a munkacsoportok összetételére vonatkozó javaslatot, valamint megválasztották a csoportok felelőseit és társfelelőseit. Emellett a csoportokat érintő technikai kérdésekben is állást foglaltak.

Salamon László (KDNP) bizottsági elnök beszámolója szerint a frakciók képviselőcsoportonként öt társadalmi szervezetet kérhettek fel a munkában való részvételre, javaslattételre. Mint mondta: a szervezetektől eddig pozitív visszajelzések érkeztek, érdemi javaslatok azonban még nem.

Nagy felháborodással fogadták viszont a Jobbik által javasolt szervezet, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egy levelét, amelynek automatikus lábjegyzetében egy Szálasi Ferenc idézet volt olvasható. A bizottság emiatt a mozgalom véleménynyilvánításra vonatkozó felkérését – a jobbikos képviselők tiltakozása ellenére – visszavonta.

Ezen kívül vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a véleményező szervezetek javaslatai nyilvánosak legyenek-e vagy sem. Az MSZP-s, a jobbikos és az LMP-s képviselők a beérkezett vélemények nyilvánosságra hozatala mellett foglaltak állást, sőt javasoltak e célra egy külön honlap létrehozását. Végül erről a kérdésről nem született döntés.