Az Európai Parlament döntése értelmében felülvizsgálat tárgyává válik a tudományos célokra felhasznált állatokra vonatkozó jogi szabályozás. Az Európai Bizottság által először 2008-ban előterjesztett irányelv-módosítás révén fokozottabb védelemben részesülhetnek a kutatásokhoz és ártalmatlansági vizsgálatokhoz ma még szükségszerűen felhasznált állatok.

Az új irányelv ezen túlmenően jelentős szerepet játszik majd a kísérleti állatok számának minimálisra csökkentésében, előírja az állatkísérleteket felváltó alternatív módszerek lehetőség szerinti alkalmazását, egyúttal egyenlő versenyfeltételeket teremt az ágazat uniós szereplői számára, javítva az Európai Unióban végzett kutatások színvonalát.

Janez Potočnik európai környezetvédelmi biztos a következőképpen nyilatkozott: „A mai döntést hosszú egyeztetési folyamat előzte meg, ebből is látszik, mennyire kényes és központi kérdéseket feszegetünk. Abban mindvégig teljes volt az egyetértés, hogy a tudományos kutatásokhoz és ártalmatlansági vizsgálatokhoz ma még szükségszerűen felhasznált állatok helyzetén mindenképpen javítani kell, ám mindeközben fenn kell tartani a kutatás jelenlegi magas színvonalát, és nagyobb hangsúlyt kell fektetni az állatkísérleteket felváltó alternatív módszerek kidolgozására. Az Európai Unió nemsokára a legszigorúbb állatjólléti követelményeket is kielégítő életkörülményeket tud biztosítani a kísérleti állatok számára.”

Szigorúbb normák

A 86/609/EGK irányelv felülvizsgálatakor a Bizottságot az a cél vezérelte, hogy a kísérleti célokra felhasznált állatokkal kapcsolatos uniós jogszabályok szilárdabb alapokra helyeződjenek. A legfőbb változás ebben a tekintetben többek között az állatok felhasználását igénylő projektek engedélyezéséhez szükséges előzetes etikai értékelés követelménye, valamint az elhelyezés és a gondozás körülményeinek javítása.

Az új irányelv hatálya az oktatási és képzési célból, valamint az alapkutatásban felhasznált állatokra is kiterjed. Az összes élő gerinces állat mellett más olyan fajokra is vonatkozik, amelyek valószínűsíthetően fájdalomérzettel rendelkeznek. A főemlős állatok felhasználása csak korlátozásokkal engedélyezett, az új irányelv emellett tilalmat rendel el az emberszabású majmok tudományos célú felhasználására. Ez a tilalom csak abban a kivételes esetben oldható fel, ha a faj fennmaradása forog kockán, vagy ha egy súlyos vagy életveszélyes emberi betegség váratlanul járványszerűen kezd terjedni.

Fokozott védelem a kísérleti állatok számára

Jelenleg még nem rendelhető el teljes tilalom az állatkísérletekre, mert az ártalmatlansági vizsgálatok vagy orvosbiológiai kutatások során azokra ma még szükség van. Az említett jogszabály felülvizsgálata így azt kívánja biztosítani, hogy állatok felhasználására kizárólag akkor kerüljön sor, ha az állatkísérlet más kutatási módszerekkel nem helyettesíthető, és ha az minden tekintetben indokolt, végrehajtása pedig várhatóan több haszonnal jár, mint amennyi kárt tesz az állatokban. Az új irányelv rendelkezései arról is gondoskodnak majd, hogy az állatok megfelelő ellátásban és bánásmódban részesüljenek, így például fajuk igényei szerint kialakított környezetbe és megfelelő méretű ketrecbe kerüljenek. A rendelkezések betartását folyamatosan ellenőrzik majd a hatóságok.

A jogi szabályozás most először minden projekt tekintetében kötelező engedélyeztetést ír majd elő. Az állatokat tenyésztő, beszállító vagy felhasználó létesítmények összes tevékenysége engedélyköteles lesz. Az állatokkal foglalkozó személyeknek az ehhez szükséges képesítés és képzettség tanúsításán túl számot kell adniuk hozzáértésükről, mielőtt felügyelet nélkül végezhetnék munkájukat.

Alternatív módszerek kidolgozása

Az új jogszabályban teljes mértékben érvényre jut a „három R” (Replacement – Reduction – Refinement, vagyis a helyettesítés – csökkentés – tökéletesítés) elve. A Bizottság határozottan támogat minden olyan erőfeszítést, amely az állatkísérleteket helyettesítő alternatív módszerek kidolgozására irányul. Ahol nincs mód alternatív módszerek alkalmazására, csökkenteni kell az állatok felhasználásának mértékét, illetve a vizsgálati módszereket kell úgy tökéletesíteni, hogy a lehető legkevesebb fájdalommal járjanak az állat számára. Az alternatív módszerek kidolgozását ösztönzendő az új irányelv uniós szintű referencialaboratórium létrehozását írja elő. Ez a laboratórium koordinálja és támogatja majd az állatkísérleteket felváltó alternatív módszerek kifejlesztését és alkalmazását, az Alternatív Módszerek Validálásával Foglalkozó Európai Központ (ECVAM) nyomdokaiba lépve. A tagállamoknak ehhez a kulcsfontosságú tevékenységhez azzal kell hozzájárulniuk, hogy meghatározzák és kijelölik a feladat végrehajtására szakosodott, minősített laboratóriumokat, valamint nemzeti szinten biztosítják az alternatív módszerek térnyerését.

A felülvizsgált jogszabályok alkalmazása

A tagállamoknak 24 hónap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy az irányelv rendelkezéseit nemzeti jogukba átültető jogszabályokat elfogadják és közzétegyék. Az új irányelv 2013. január 1-jén lép hatályba.

További információ:

A Bizottság kísérleti állat tárgyú weboldala: http://ec.europa.eu/environment/chemicals/lab_animals/home_en.htm