Sajtóperek gyakorlata – Jogi Fórum Konferencia

2010.12. 2. Jogi Fórum / Lakatos Márk

Különleges territóriuma a magyar joggyakorlatnak a sajtóper: fogalmát azért nehéz meghatározni, mert a gyakorlatban rejlik, mikor beszélünk tulajdonképpen sajtóperről, vagy hol van az a határ, amikor például a sajtó-helyreigazítás tágul valódi sajtóperré, vagy épp a sajtóperként fémjelzett eljárás takar személyiségi joggal kapcsolatos felelősségre vonást. A rendezvényen a bíró és az ügyvéd, az elméleti szakember és az újságíró adta közre a témával kapcsolatos tapasztalatait.

Fogalomzavar

„20 éve foglalkozom személyiségi jogi perekkel” – kezdte Dr. Pataki Árpád, a Fővárosi Bíróság bírája – jelezvén, a sajtóper fogalma annyira sokrétű, hogy módfelett nehéz a dolga annak, aki pusztán a bírói gyakorlat alapján próbálja kategorizálni, mit is jelent, amit a köznyelv sajtópernek nevez. Ugyanakkor „el kell választani egymástól az általános személyiségi jogi pereket és a sajtó-helyreigazítási pereket, hiszen eljárásukban is különböznek” – tette hozzá. A kurrens médiaszabályozás (vagy annak a terve) megkísérelte ugyan tisztázni az újságírók munkájához szervesen kapcsolódó jogi szabályozást, ám túlnyomórészt a bíró személye formálja annak gumiszerű magját. Még mindig nem tisztázott például, hogy kit szükséges (célszerű?) az esetleges sértettnek perelni, amikor sajtó-helyreigazításon keresztül védené meg saját érdekét, vagy éppen kik azok a médiatartalom-szolgáltatók és miben áll az ő polgári- és büntetőjogi felelősségük.

Ha nem is egyszerű a gyakorlat oldaláról fogást találni a problémán, azt megállapíthatjuk, hogy a sajtóper, mint a személyiségi jogi perek tortájának egy vékony szelete, jogértelmezés tekintetében igen nagy kihívást nyújt mind a védőnek, mint pedig az eljáró bírónak. A személyiségi jogi per intézménye a rendszerváltásig marginális terület, ma évente több száz ilyen eljárással találkozhatunk, s csak a Fővárosi Bíróságon 6-7 bíró foglalkozik ilyen jellegű ügyekkel (közgazdasági szempontból, embernapok tekintetében ez meglehetősen sok ráfordítást jelent a tárgyévben) – a társasházi „képtelenségektől” komoly becsületsértésekig terjed a spektrum.

Az általános személyiségi jogi per – fellebbezésekkel kalkulálva – másfél-két évet (és ennek megfelelő anyagi áldozatot, kinek-kinek saját lehetőségei szerint) vesz igénybe, s az ilyen ügyeket tömörítő részhalmaz, a kizárólag tényállításokról, konkrét határidőkkel és meghatározásokkal (vagyis: a legegyszerűbb ügymenet szerint) folyó sajtó-helyreigazítási eljárás esetén átlagosan fél évre tervezhetünk.

Színtelen bulvár

Érdekes módon, már amennyire a polgári jogi stúdium szerves része a személyek joga, s e kategóriában igen fontos a közszereplő jogállása, legalább annyira nem megfogható, ki is minősül annak – vagy kinek áll érdekében – bizonyos esetekben – közszereplőnek vagy magánszemélynek minősülnie. (Kapaszkodót leginkább a 2003. évi III. törvény az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról nyújt, amely 1. § (2) bekezdésének 13. pontja szerint „közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította.”) Ebben a kérdésben is a bírói gyakorlat döntene? Dr. Szőke Gergely László, a PTE-ÁJK tudományos munkatársa a Bencsik-perről elhíresült Cserni János bíró-újságírót idézve „csak káoszként” aposztrofálta a törvényi környezetet. „A magyar szabályozás tekintetében nincs konkrétan meghatározva, ki is tekinthető közszereplőnek” (t.i. – például – közszereplők-e az egyházi vezetők?) – rendelkezésre áll viszont számos párhuzamos fogalom, amelyek alapján (természetesen AB-határozatok és a hazai- és strasbourg-i bírói gyakorlat segítségével) azért meg lehet állapítani, ki is nevezhető a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítónak. S talán éppen ezért jellemző (természetesen csak az üzleti érdeket maximálisan szem előtt tartva) a bulvárra, hogy módszeresen kreál a magánszemélyből közszereplőt és fordítva – teheti, hiszen az adott és esetleges ügyre reflektálva a bíróság majd eldönti, ki kicsoda valójában – addigra úgyis megveszik és elolvassák.

Bárkiből lehet

Első hallásra ugyancsak kellemetlenül érinthette az újságíró-kollégákat Dr. Bodolai László ügyvéd előadásának egy kijelentése, mely szerint „bárkiből lehet újságíró.” Jelen pillanatban ez addig hordoz némi igazságot, amíg nem definiáljuk az újságírás fogalmát, ellenben ha lenne „újságíró-szabály” vagy „újságíró-törvény”, akkor vajon kire vonatkozna, tekintve, hogy a valóban minőségi (itt: fogyasztható, a politikai korrektség teljes mellőzésével) újságírás egyre inkább jellemző az online (és ingyenes) felületekre? Pontosan ezért számítanak rendkívül problémásnak az internetes sajtóperek, mert nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ki vagy ki nem újságíró – és ehhez igazodva nyilván nincs relevánsnak számító bírói gyakorlat sem.
Az úgynevezett „kattintékonysági versenyből” fakadó címadási malőrök gyakran eredményezik, hogy az online felhasználói tartalmat közreadó vagy médiatartalom-szolgáltató még akkor is sajtóperbe keveredik, ha egyébként jogi értelemben kifogástalan cikket tett közzé (viszont itt teljesen mindegy, újságíró volt-e a szerző vagy magát újságírónak feltüntető magánszemély). „A kérdőjel nem felmentés” – erősítette meg Pataki Árpád bíró is – a becsületsértés nem kérdés kérdése, s nem is lehet feltételes módba tenni.
 



  • kapcsolódó anyagok
SAJTÓ
SAJTÓSZABADSÁG
JOGI FÓRUM KONFERENCIÁK