Az önkényuralmi rendszerek által elkövetett bűnök nyilvános tagadásának és durva trivializálásának EU-szintű szankcionálásának kezdeményezésére bíztatja Viviane Redinget, az alapvető jogok biztosát a neki írt levélben hat új uniós tagállam, köztük Magyarország.

Az Európai Bizottságnak fontolóra kellene vennie egy olyan jogi kezdeményezést, amely lehetővé tenné a totalitárius rezsimek által elkövetett bűnök nyilvános tagadásának és durva trivializálásának a büntethetőségét – egyebek mellett ezt tartalmazza az a levél, amit Viviane Redingnek, az Európai Bizottság alapvető jogokért felelős alelnökének írt hat egykoron a szocialista táborhoz tartozott új uniós tagállam, Bulgária, Csehország, Lettország, Litvánia, Magyarország és Románia.

A hat ország külügyminisztere által szignált levél – amit a BruxInfo értesülései szerint Litvánia kezdeményezett – leszögezi, hogy „a bűnözők üldözése és felelősségre vonása mellett, valamennyi nemzetközi bűn tagadását ugyanazon sztenderdek alapján kell kezelni, megelőzendő a totalitárius ideológiák újjászületéséhez és rehabilitálásához kedvező feltételek kialakulását”. A levél elébe megy annak a jelentésnek, amit a Bizottság még az év vége előtt fog közzétenni az önkényuralmi rendszerek bűneiről.

A levélírók abbéli reményüknek adnak hangot, hogy az Európai Bizottság további lépéseket tesz majd uniós szinten ebben a kérdésben, „ideértve egy lehetséges jogi kezdeményezést is a totalitárius rendszerek által társadalmi helyzetük és politikai meggyőződésük által meghatározható személyek csoportjai elleni elkövetett bűnök nyilvános tagadásának, durva trivializálásának és igazolni próbálásának kriminalizálására” – olvasható a BruxInfo birtokába került levélben.

Viviane Reding biztos szóvivője az EuObservernek megerősítette, hogy a címzett megkapta a levelet, miként azt is, hogy a testület még az év vége előtt elfogad egy jelentést a totalitárius rendszerek bűneiről. A szóvivő ugyanakkor korainak tartott bármiféle találgatást arról, hogy a Bizottság támogatni fogja-e a tagadás közvetlen betiltását vagy sem.

„Még ha jelenleg nem is rendelkezünk elegendő támogatással, a lehetőség elmulasztása nagy csalódás lenne” – fejtik ki decemberi keltezésű levelükben a hat ország külügyminiszterei.