“Eszünk ágában sincs” – így válaszolt Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy hajlandóak-e változtatni a médiatörvényen, illetve a bírálatok után fontolgatják-e annak módosítását.

A miniszterelnök csütörtökön a Hír TV Rájátszás című műsorában megismételte: nincs olyan passzusa a magyar médiatörvénynek, amely valamelyik európai uniós tagállam médiaszabályozásában ne lenne benne. Ez egy európai törvény – mondta.

A médiatörvényt ért külföldi bírálatokkal kapcsolatban felidézte, a luxemburgi külügyminiszter – aki élesen kritizálta a jogszabályt – nem a luxemburgi kormány álláspontját képviselte. “Ami pedig a szegény német kancellárasszonyt illeti, őt kabátlopási ügybe keverték. Nem mondott szegény semmit. A német kormány helyettes szóvivője mondta azt, hogy egyébként természetesen egy európai uniós tagállam be kell, hogy tartsa az európai uniós normákat, és nagyon remélik, hogy Magyarország is így tesz majd” – fejtette ki, megjegyezve: “ördöge van, valóban, Magyarország is így tesz“.

Mindezek alapján Orbán Viktor kiemelte, a maga részéről a külföldi véleményeknek egyelőre csak nagyon mérsékelt jelentőséget tulajdonít. “Eszünk ágában sincs” – így válaszolt arra a kérdésre, hogy hajlandóak-e változtatni a médiatörvényen, illetve a bírálatok után fontolgatják-e annak módosítást. Néhány vagy akár jó néhány nyugat-európai, vagy távolabbról jövő kritikától megijedni, amiatt törvényeket módosítani, egy önbizalomhiányos országra lenne jellemző; de “mi azok nem vagyunk”. “Nem vagyok hajlandó rezgő lábszárral viszonyulni a parlamenti vitákhoz vagy a nyugati visszhanghoz” – mondta. Hozzátette, a nemzetközi sajtó reakcióiból nem derül ki, mi a baj.

 Megjegyezte azt is, amit most tapasztal, egy “leányregény” ahhoz képest, amit átélt az első médiatörvény megalkotásánál.

Az interjúban Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy kitölti-e a mandátumát Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, úgy reagált: “a jegybank független Magyarországon, tehát a parlamentnek, illetve a magyar kormánynak nincs lehetősége arra, hogy az ő mandátumát elvegye. Ha lenne, már rég meg is történt volna“. “A függetlenséget tiszteletben kell tartani, ezért Simor András, amíg úgy gondolja, hogy nem zavarja őt, hogy a magyar államnak és a magyar polgároknak súlyos károkat okoz azzal, amit csinál, addig sajnos a helyén fog maradni, ilyen a magyar alkotmányos rendszer” – mondta.

Közölte: a jegybankot vezető monetáris tanács négy tagjának lejár a mandátuma február végén, és e helyekre a parlament másik négy embert delegál majd. Így az új embereknek 4:3 arányban fölényük lesz a monetáris tanácsban. A kormányfő reméli, hogy ettől kezdve a kormány, a parlament és a nemzeti bank gazdaságpolitikája között könnyebben tudnak majd összhangot teremteni.

 Az alaptörvényt érintő felvetésre kifejtette: “alkotmányos átszervezést hajtunk végre”, és ennek a folyamatnak lesz egy fontos mérföldköve az új alaptörvény elfogadása, onnantól kezdve pedig az összes alkotmányos kérdés “világos, egyenes lesz, és kisimul”. Fontosnak nevezett egy nemzeti konzultációt az új alkotmányról, amelyet – mint mondta – akkor indít el a parlament, “amikor a tél derekán már túl leszünk”.

A nyugdíjjal kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte, az első helyen az áll, hogy ki tudják fizetni a nyugdíjasok, valamint a leendő nyugdíjasok nyugdíját, és a fiatalok is lássanak maguk előtt egy fenntartható nyugdíjrendszert. Minden az emberek érdekében történik; ma mindenki nyugodt lehet: öt év múlva, tíz év múlva és tizenöt év múlva is meglesz a nyugdíj az új rendszernek köszönhetően – hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy húsz év múlva pedig arra lesz szükség, hogy a 16-65 év közötti korosztálynak ne az 55 százaléka dolgozzon, mint most, hanem legalább 65 vagy 75 százaléka. “Még hosszabb távon pedig az kell, hogy ne legyen több temetés, mint amennyi keresztelő Magyarországon” -hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor rámutatott arra is, hogy miközben Európa komoly bajban van, Magyarország azon kevés európai országok közé tartozik, amelyiknek most még komoly esélye van arra, hogy a világ feltörekvő, Európán kívüli országaival versenyképes legyen termelésben, termelőkapacitásban és termelési minőségben. “Mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudjuk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam” – mondta.

A jövő évi változásokat érintően, a bérekről szólva a miniszterelnök közölte: a februári fizetésekben az látszik majd, hogy akik gyermeket nevelnek, biztosan jobban járnak, és minél több gyermeket nevelnek, annál inkább. Az állami szektorban is mindenki jobban jár, illetve garantált, hogy senki sem jár rosszabbul. A piacon, aki eddig minimálbért kapott, az ezután sem kap kevesebbet. Aki 250 ezer forint felett keresett, biztosan többet fog keresni: ha gyermeke van, akkor pedig sokkal többet – fejtette ki, hozzátéve, hogy “a kettő között pedig jó fél évnek el kell telnie ahhoz, hogy a minimálbér emelése miatt a többi munkaadó is lassan, de biztosan elkezdje emelni a béreket”. Arra a kérdésre, hogy a kiskeresetűek is jól járnak-e majd, úgy válaszolt: “persze”.

Az elszámoltatással és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel összefüggésben Orbán Viktor úgy fogalmazott: “olyat már mindannyian láttunk, amikor valaki valamit elkövetett, nem is tudjuk, pontosan mit, de szöget üt a fejünkbe, hogy már előre mártírnak állítja be magát. Az kicsit mindig gyanús.”