Azonos tünetekkel küzdő betegek részére azonos feltételek mellett, egyenlő esélyű hozzáférést kell biztosítani a szükséges gyógy-készítményekhez – figyelmeztetett az állampolgári jogok országgyűlési biztos. Szabó Máté ezt azzal kapcsolatban fogalmazta meg, hogy kiderült, van gyógyszer, amelynek ártámogatása nem jár bizonyos kor felettieknek.

Panaszbeadvány hívta fel az ombudsman figyelmét egy a legsúlyosabb asztmában szenvedők számára szükséges készítmény visszás TB támogatására. A készítmény alkalmazásának az illetékes orvos-szakmai kollégium tájékoztatása szerint 65 éves kor felett sincs szakmai ellenjavallata, ennek ellenére a társadalombiztosítás csupán a 12-45 év közöttieknek nyújt ártámogatást. Ebben a fiatalabb korosztályban a készítmény teljes árát a társadalombiztosítás fizeti, a betegeknek csupán 300 forint dobozdíjat kell megtéríteniük. Egy velük teljesen megegyező állapotban lévő 46 éves betegnek azonban – azonos tünetei ellenére – a készítmény teljes árát, azaz több mint 100 000 forintot kell fizetnie ugyanazon készítményért.

A biztos jelentésében megállapította, hogy a készítmény társadalombiztosítási támogatásának meghatározása során egy szakmai érvekkel alá nem támasztható, kivételt nem engedő objektív felső életkori határ meghatározása a 45 éven felüli potenciális betegcsoport életkor alapú hátrányos megkülönböztetéséhez vezet, így ellentétes az egyenlő bánásmód alkotmányos követelményével. Szabó Máté ezért felkérte a nemzeti erőforrás minisztert, vizsgálja felül a társadalombiztosítási támogatás szabályait annak érdekében, hogy az azonos egészségi állapotú betegek azonos támogatási feltételek mellett juthassanak hozzá a gyógyszerükhöz.