A jogi segítségnyújtás is bekerülhet az integrált kormányzati ügyfélszolgálatok, a kormányablakok szolgáltatásai közé – mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára szerdán Miskolcon.

Az igazságügyi államtitkár a megyei kormánymegbízottakkal szeretné megbeszélni, hogy az igazságügyi szolgálat keretében jelenleg is működő jogi segítségnyújtást a kormányablakoknál is igénybe vehessék az ügyfelek, mert a tapasztalatok szerint sok állampolgár ilyen igénnyel fordul a kormányablakok ügyintézőihez. A jogi segítségnyújtás kifejezetten egy olyan terület lenne, amely nemcsak az államigazgatási kérdésekben adna felvilágosítást. Azokon is segítene, akiknek nincs lehetőségük ügyvédet fogadni. Az igazságügyi szolgálat és a kormányhivatalok összefogásával a jogi segítségnyújtás megvalósulhat a kormányablakoknál – vélekedett Répássy Róbert.

Az ügyfelek számos dologgal fordulnak a kormányablaknál dolgozókhoz, és nagy az igény kifejezetten jogi tanácsadásra – mondta Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja. Már polgárjogi szerződések, bírósági beadványok elkészítésével is fordulnak az ügyintézőkhöz, naponta mintegy százan keresik fel a miskolci integrált ügyfélszolgálatot; az országos átlag ennél kevesebb, nyolcvan körüli.

A január elején megnyílt kormányablakoknál huszonkilenc ügyet lehet intézni, például a vállalkozással kapcsolatos adatváltozás bejelentését, vállalkozások megszűnését, gyes és anyasági támogatás igénylését, valamint ügyfélkaput lehet nyitni.

A kormányhivatalokba integrált szakigazgatási szerveknél – többek között a munkaügyi központnál, a földhivatalnál, az ÁNTSZ-nél – továbbra is működnek az ügyfélszolgálatok.