Pert vesztett Dávid Ibolya az UD Zrt.-ügyben kedden; a Fővárosi Bíróság (FB) első fokú ítélete szerint az MDF egykori elnöke jogsértő módon hozta nyilvánosságra az UD Zrt. egyik vezetőjének Csányi Sándor OTP-elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről készült leiratot 2008. szeptember 12-i sajtótájékoztatóján.

Bár a politikus Tóth János felperest az ominózus sajtótájékoztatón nem nevezte meg, de a bíróság szerint a közvélemény számára a személy mégis egyértelműen beazonosítható volt, miután pedig magánbeszélgetését engedélye nélkül nyilvánosságra hozták, a súlyos személyiségi jogi jogsértés megvalósult.

A keddi tárgyaláson a határozathozatalt megelőzően a felek jogi képviselői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek arról, hogy a jelen ügyben, illetve más eljárásokban megismert telefonlehallgatások anyagából mi szűrhető le a tekintetben, vajon kapott-e az UD Zrt. megbízást Dávid Ibolya meg nem engedett módon és eszközökkel történő megfigyelésére annak érdekében, hogy az így megszerzett információk segítségével befolyásolják az MDF tisztújítását, beavatkozzanak a párt belső ügyeibe.

A tárgyaláson a bíró felvetette, hogy sajtóhírek szerint Jólét és Szabadság Pártra változik a másodrendű alperes MDF neve, mire alperes jogi képviselője azt a tájékoztatást adta: tudomása szerint erről a kérdésről a párt februári országos gyűlésén születhet döntés.

A felperes egyetemlegesen 15 milliós nem vagyoni kártérítést kért a polgári per két alperesétől, Dávid Ibolyától és az MDF-től, ám erre a keddi tárgyaláson a jogi képviselő bizonyítást nem ajánlott fel, arra hivatkozva, hogy nem kívánja a felperes rokonait, ismerőseit ilyen módon bevonni az ügybe. Így viszont az FB csupán 1,2 millió forintot ítélt meg a kért 15 millióból, továbbá nyilvános elégtétel adására is kötelezte az alpereseket, eszerint az ítélet rendelkező részét kötelesek közzétenni annak jogerőre emelkedése esetén.

Az FB kedden kihirdetett első fokú döntése nem jogerős.

Az UD Zrt.-ügyben Dávid Ibolya két és fél éve azzal állt a nyilvánosság elé, hogy megbízást adtak az ő meg nem engedett módon történő megfigyelésére pártja tisztújításának, belső életének befolyásolása érdekében.

Az UD Zrt.-ügyben 2008 szeptembere óta számos büntető- és polgári eljárás indult. Az ügy kipattanásakor a biztonsági cégnél tartottak házkutatást a bűnüldöző hatóságok, és akkoriban még az állami szervek közé beférkőzött polipszerű hálózat felgöngyölítéséről szóltak a hírek. Ám ezek a nyomozások azóta megszűntek, és fordult a kocka: a megfigyelési ügyben jelenleg a botrányt kirobbantó Dávid Ibolya, továbbá Herényi Károly volt MDF-es politikusok, valamint Szilvásy György és Tóth Károly volt szocialista politikusok kerültek a vádlottak padjára személyes adatokkal való visszaélés miatt. A büntetőper várhatóan a tavasszal kezdődik.

A történtek kapcsán tucatnyi polgári pert indított az UD Zrt. és vezetői, illetve mások, például Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, Almássy Kornél, az MDF-ből kizárt politikus Dávid Ibolyával – és esetenként Herényi Károllyal – szemben azért, mert megsértették személyiségi jogaikat. Ezek közül számos pert részben megnyertek a felperesek, jobbára azért, mert a bíróságok úgy ítélték meg, hogy Dávid Ibolyának nem sikerült bizonyítania vitatott állításait.