Nagyon pozitív vélemények hangzottak el az Európai Unió soros magyar elnökségének programjáról az Európai Parlament szerdai plenáris vitájában, Strasbourgban – foglalta össze a témára vonatkozó képviselői véleményeket Jerzy Buzek EP-elnök a vitát lezárva.

A magyar elnökség minden javaslatát elfogadták – emelte ki. Az elnökség szakmai vonatkozására koncentráló képviselői felszólalások egyetértettek a gazdasági témák középpontba helyezésével, továbbá többségében támogatták a magyar prioritások választását, köztük kiemelten is az európai romastratégiát és a bővítési terveket. Több felszólalás emelte ki annak fontosságát is, hogy a közép-európai országok kezdeményezései kapjanak méltó helyet az uniós politikában.

A magyar program több pontját már Orbán Viktor ismertetője alatt több ízben tapssal méltatták a képviselők. Sokan felhívták a figyelmet a célok megvalósításának fontosságára is.

Az Európai Bizottságot képviselő José Manuel Durao Barroso elnök és Maros Sefcovic ambiciózusnak minősítették a programot, és a testület támogatásáról biztosították azt. Barroso azt is kiemelte: az összes tagállamnak és az uniós intézményeknek is támogatniuk kell a magyar elnökséget a célkitűzések elérésében, a gazdasági növekedés biztosításában és a munkahelyteremtésben.

A bizottsági elnök jelezte: gyümölcsöző, partneri együttműködésre készül az elnökséggel elsősorban a gazdasági koordináció és az energiapolitika terén. Sürgette egyúttal, hogy az EU-tagországok ne halogassák a szerkezeti reformokat, és vegyék ki részüket az úgynevezett európai szemeszter sikeressé tételében. Buzek sajtótájékoztatóján kijelentette, a magyar kormány megbízható és tisztességes partnerre számíthat az uniós parlament intézményében. Bizonyosságát fejezte ki, hogy a magyar elnökség sikeres lesz.

Joseph Daul, a fideszes EP-képviselőket is magában foglaló néppárti frakció elnöke a vitában – más felszólalókkal együtt – egyetértett azzal, hogy Magyarország nehéz időben veszi át az elnökséget. Hangoztatta azt is, hogy meggyőződése szerint – a többi uniós intézmény támogatását is élvezve – Magyarország és a Tanács meg tud birkózni valamennyi kihívással.

Martin Schulz, a szocialista képviselőcsoport vezetője hangoztatta: sok olyan pontot talált a programban, amelyben kiválóan együttműködhetnek.

Guy Verhofstadt, a liberális frakció vezetője leszögezte, hogy csoportja teljes mértékben támogatja az elnökség prioritásait. Egyetértett azzal, hogy a gazdasági célkitűzések elérése erősítheti az uniót. Fontosnak nevezte a volt belga kormányfő egy európai kötvénypiac kiépítését. Orbán Viktor erre a vita végén úgy reagált, hogy ezt a magyar elnökség is “szükségszerűnek és hosszú távon elkerülhetetlennek” látja. Hozzátette: meg kell viszont győzni a tagországok kormányait, hogy ezt ne használják fel a szerkezeti reformok “megspórolására”.

A programról beszélő magyar képviselők közül Herczog Edit (MSZP) nagyon fontosnak nevezte, hogy az EU foglalkozzon az energiabiztonság kérdésével. Mint mondta, a közelgő energia-csúcsértekezleten a magyar elnökség legfontosabb feladata a szükséges infrastruktúra megalapozása lesz. A kormánynak szerinte el kell érnie, hogy minden tagállam egységesen támogassa a nukleáris hulladék kezelésével kapcsolatos biztonság növelését.

Járóka Lívia (Fidesz) üdvözölte az uniós romastratégia prioritássá nyilvánítását, és hangoztatta: a romák integrálása nem csupán emberi jogi kérdés, hanem gazdasági szükségszerűség is. Mint mondta, olyan stratégiára van szükség, amely célcsoportját gazdasági és nem etnikai alapon határozza meg, erősíti az esélyegyenlőségi irányelv végrehajtását, és tekintetbe veszi a kirekesztés területi jellegét, enyhítve a mikrorégiókban élők külön hátrányát is.

Orbán Viktor a vitát követő sajtótájékoztatóján kijelentette, a kormány mindent megtesz azért, hogy célkitűzéseit a lehető legnagyobb mértékben teljesítse. Figyelemre méltónak nevezte azt is, hogy a témáról elhangzó felszólalások kivétel nélkül támogatták a magyar programot. A vita végén a miniszterelnök leszögezte: nem örül annak, hogy a Magyarországgal szembeni kritikai vélemények európai politikai kérdésekkel keverednek össze, de készen áll arra, hogy – amennyiben a képviselők ezt igénylik – két szálon folyó vitát folytasson. “Semmilyen belpolitikai vagy magyar ügyet érintő támadás nem fog eltéríteni attól, hogy az európai uniós programunkat és prioritásainkat végigvigyük… Az a célom, hogy az egyik legnehezebbnek ígérkező európai uniós félévből az Európai Unió egyik legsikeresebb féléve legyen” – jelentette ki Orbán Viktor.