Széles támogatottságon alapuló új egyiptomi kormányt, demokratikus politikai átalakulást és reformokat sürgettek az európai uniós tagállamok vezetői a pénteki találkozójuk után kiadott nyilatkozatukban.

Az Európai Tanács felkérte az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét egy olyan intézkedéscsomag kidolgozására is, amellyel az Európai Unió konkrét segítséget tudna nyújtani Egyiptomnak és Tunéziának a demokratizálódásban.

A demokratikus intézményrendszer erősítése; a demokratikus kormányzás és a szociális igazság szükségességének propagálása; közreműködés egy szabad és igazságos választás előkészületeiben és lebonyolításában.
Az Európai Tanács döntése szerint ezen a három területen kell az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a napokban kidolgoznia egy olyan intézkedéscsomagot, amellyel az Európai Unió konkrét segítséget tud nyújtani az észak-afrikai országok demokratizálódásában.

Az uniós állam- és kormányfők az eredeti tervek szerint energia és innovációs ügyeknek szánt pénteki ülés ebédjének egy részét szentelték a mediterrán helyzet megvitatásának. Az Európai Tanács csak a hét közepén jelezte, hogy helyet kíván szorítani az egyébként is szoros napirenden Egyiptomnak és Tunéziának.

A tagállami vezetők erős üzenetet akartak küldeni az egyiptomi rezsimnek – derült ki az Európai Tanács elnökének szavaiból. Herman Van Rompuy az ülést követő péntek esti tájékoztatón azt mondta, „a demokratikus átalakulásnak azonnal meg kell kezdődnie”.

A politikus hangsúlyozta, hogy az Európai Unió minden segítséget megad a demokratikus jogállam kiépítéséhez, de mindezeket egy szabad választásnak kell megelőznie. A tagállami vezetők felszólították az egyiptomi hatóságokat, hogy politikai reformokkal és ne erőszakkal válaszoljanak a nép törekvéseire, amelyeket egyébként az EU békésnek és méltóságteljesnek nevezett.

Herman Van Rompuy beszélt arról is, hogy új alapokra szeretnék helyezni az EU és a térség „hasonszőrű” államainak a kapcsolatát, egyben egyfajta perspektívát is nyújtanának a térség azon országainak, amelyek hajlandóak elmozdulni a demokrácia irányába. A tagállami vezetők az elfogadott nyilatkozatban azt írták, elkötelezettek amellett, hogy az európai szomszédságpolitikán, és annak déli ágán, az Unió a Mediterrán Térségért nevű kezdeményezésen keresztül támogatást nyújtsanak a politikai és gazdasági reformokat végrehajtó országoknak.

Hogy milyen jellegű támogatásról van szó, arról egyelőre nem szólt a közlemény, sem maga Herman Van Rompuy. Ennek tartalmi feltöltésére majd Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai képviselőnek kell javaslatot tennie, akit arra is felkértek a tagállamok, hogy ezeket az üzeneteket közvetítse a hamarosan várható tunéziai és egyiptomi útján.