Fenntartja álláspontját a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, mivel a Magyar Posta nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztókat akciója során. A SzerenCSEKK akción történő részvétel ugyanis nem volt ingyenes, és az esetleges győzelem esetén a nyereményhez való hozzájutás is feltételhez volt kötve.

A FEOSZ csupán a sajtóból értesült arról, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hivatalból indított eljárása során nem állapított meg jogsértést a Magyar Posta SzerenCSEKK akciójával kapcsolatban. A Szövetség fenntartja álláspontját, hogy a fogyasztókat nem tájékoztatták kellő módon előre, így nem tudhatták, hogy a részvétel nem ingyenes. 

A játékban a fogyasztók a kitöltött szerencse csekkek feladásával vettek részt, amely viszont magával vonta az ehhez szükséges bélyeg megvásárlását. Ráadásul az esetleges nyereményhez való hozzájutás is feltételekhez volt kötve, melyről egy külön részvételi szabályzat rendelkezett, és amelyet nem tartalmazott a SzerenCSEKK. 

A játékszabályzat kimondta, hogy csak úgynevezett Posta Kártyán kaphatták meg a nyereményüket a szerencsések. Ha pedig ilyennel nem rendelkezett a játékos, akkor a sorsolást követő 30 napon belül postai folyószámlát kellett nyitnia a fogyasztónak, és ezzel egy időben Posta Kártyát kellett igényelnie. Azonban erről sem tájékoztatták megfelelően a fogyasztókat, mivel csak a szerencse csekket adták oda nekik, amin nem szerepelt ezen feltétel. 

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége örömmel szembesült a ténnyel, hogy a Magyar Posta már nem alkalmazza a SzerenCSEKK nevű játékát. Amennyiben ezt ismételten forgalmazni akarja, akkor a csekken jól láthatóan fel kell tüntetni annak díjait, és egyéb részvételi feltételeit.