A kormány betartja a kormánytisztviselők indoklás nélküli felmentésére vonatkozó szabályt május 31-i hatállyal megsemmisítő alkotmánybírósági határozatot, de nem áll szándékában, hogy a határidőig moratóriumot vállaljon – nyilatkozta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári hangsúlyozta: eddig sem voltak és nem is lesznek tömeges elbocsátások.

A kormány minden részletében betartja az Alkotmánybíróság döntését, ahhoz egy betűt sem tesz hozzá, és nem vesz el belőle – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára az Alkotmánybíróság keddi határozatára reagálva. A döntés május 31-i határidőt jelöl meg, így eddig az időpontig teljesen törvényes minden érintett felmentése – fogalmazott az államtitkár, aki egyben jelezte azt is: a kormánynak sem jogi lehetősége, sem szándéka, hogy ettől eltérjen, és moratóriumot vállaljon, mint ahogy a Szakszervezetek Egyeztetési Fóruma kezdeményezi. Rétvári Bence kiemelte: az Alkotmánybíróság határozatának figyelembe vételével fogják meghatározni a kormánytisztviselői életpályarendszert is, azaz nem lesz indoklásnélküliség.

Rétvári Bence értékelése szerint a taláros testület egyértelművé tette, hogy nem kell visszatérnie az új törvénynek június 1-től az egy évvel ezelőtt hatályos jogszabályhoz, hanem a tavaly nyáron elfogadott és a korábbi között “félúton kell” megalkotni a szabályozást. Ez az új alkotmány elfogadása után várható – jelezte. A kormánynak az a szándéka, hogy egy teljesítményösztönző rendszert alakítson ki, és megvédjék azokat a kormánytisztviselőket, akik tisztességes munkát végeznek – hangsúlyozta. Elmondása szerint ugyanakkor eddig sem voltak tömeges elbocsátások; összesen 66 ezer kormánytisztviselő dolgozik, közülük 6-7 ezren minisztériumokban.

Az elmúlt nyolc hónapban a minisztériumokból 424 dolgozót bocsátottak el, a háttérintézményeket is beszámítva 850 munkatárstól váltak meg a kormányváltás óta.

A miniszterhez egyetlen olyan jelzés sem érkezett, ami arról szólna, hogy bárkit politikai okokból bocsátottak el, de ha jönne ilyen, azt kivizsgálják. Kiemelte: az új kormánytisztviselői törvény és a közigazgatás átalakítása eredményes volt, jól működő apparátus jött létre.