A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének tanácsadó irodáit az utóbbi hetekben igen nagy számban keresték fel olyan fogyasztók, akik korábban a felfüggesztett engedélyű EMFESZ kft.-től vásárolták a gázt egyetemes szolgáltatás keretében.

Az érintett fogyasztók 2011. január 13-i gáznappal a Magyar Energia Hivatal által kijelölt ún. menedékes szolgáltatókhoz kerültek, legtöbbjüket azóta az E.On, a Tigáz és a Főgáz látja el. A jogviszony tehát – 90 napos időtartamra – a fogyasztók biztonságos ellátása érdekében, a fogyasztók akaratától függetlenül jött létre. Ezt az eljárást is sokan kifogásolták azok közül, akik hozzánk fordultak segítségért, de el kell ismerni, hogy télvíz idején egy ilyen speciális helyzetben az ellátás biztonsága kiemelkedően fontos. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ezen kívül nem sok jót tartogatott a fogyasztók számára a kialakult helyzet.

A legtöbb panasz a kijelölt menedékes szolgáltatók által küldött számlákkal kapcsolatos. Különösen azok érzik méltánytalannak a helyzetet, akiknek a megelőző néhány hónap fogyasztásához képest többszörös díjat kell most kifizetniük. Ez könnyen előfordulhat, ha például valaki év közben váltott vegyes tüzelésre, vagy egyéb okból az idei télen lényegesen kevesebbet fogyasztott a tavalyinál. Ennek oka, hogy a felfüggesztő határozat alapján az EMFESZ köteles volt átadni korábbi fogyasztói 2011. első negyedévére vonatkozó becsült fogyasztását, havi bontásban. Nem világos ugyanakkor, hogy ez a becslés pontosan hogyan történt (vélhetően a megelőző év azonos időszaka fogyasztási adatainak alapulvételével, tehát sokszor köszönő viszonyban sincs a megváltozott fogyasztói szokásokkal).

Szép számmal akadnak olyanok, akik nem tudták elérni a kijelölt szolgáltató ügyfélszolgálatát, mert a várakozási idő lényegesen meghosszabbodott, vagy egyszerűen az adott területen nincs is személyesen felkereshető iroda. Az EMFESZ ügyfélszolgálata szintén nem tud megbirkózni a fokozott teherrel, azt azonban nyilvánvalóvá tették minden fogyasztó számára, hogy az esetleges kintlévőségeket következetesen be fogják hajtani.

Sokan azzal sem értenek egyet, hogy bizonyítottan kevesebb van az órájukban, mint amennyit most ki akarnak fizettetni velük. A havi számlákat egyébként is nehezen összekuporgató fogyasztók számára sovány vigasz, hogy később – a tényleges fogyasztás alapján – elszámolhatnak a kijelölt szolgáltatóval. A gyakorlati tapasztalat is azt mutatja, hogy az ilyen elszámolás (túlfizetés esetén a visszafizetés) sok esetben nem történik meg a jogszabály alapján megkövetelt 8 nap alatt.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az EMFESZ – egyébként jogosan – követeli korábbi ügyfeleitől a 2011. január 13-ig elfogyasztott gázmennyiségek alapján neki járó összeget, illetve a január hónapra vonatkozó alapdíjat. Erre az időszakra szintén a január 13-i becsült állás alapján került kiszámításra az elfogyasztott gáz mennyisége. Így fordulhat elő, hogy sok fogyasztó egyszerre több olyan számlát is tart a kezében, melyek együttesen értéke nagyságrendekkel meghaladja a valós fogyasztást.

A szolgáltatók honlapjain meg lehet találni néhány általános információt az eljárással kapcsolatban, de eddig senki sem tájékoztatta a fogyasztókat érdemben arról, hogy :

  • Miért nem vették figyelembe már az első havi számla elkészítésekor a leolvasott értékeket, ahol az elosztói engedélyes részéről megtörtént a leolvasás (ennek a vonatkozó jogszabály szerint 2010. 02. 04-ig meg kellett volna történnie?
  • Az elosztói engedélyesek hol, miért, és mennyivel tértek el a leolvasási ütemtervtől, ennek milyen hátrányos következményei vannak/lehetnek a fogyasztókra nézve?
  • Közzétették-e honlapjukon, megfelelő időben az elosztói engedélyesek a leolvasási ütemtervet?
  • A felfüggesztett engedélyű szolgáltató eleget tett-e adatszolgáltatási kötelezettségének és átadta-e a korábbi fogyasztói 2011. első negyedévére vonatkozó becsült fogyasztási adatait, illetve figyelembe vette-e a becslésnél a megváltozott fogyasztási szokásokat, valamint a várható fogyasztás kiszámítása szempontjából el nem hanyagolható decemberi adatokat (annál is inkább mert hazánkban a decemberi és a januári középhőmérséklet közel azonos volt)?
  • Miért nem hajlandóak a szolgáltatók korrigálni a becsléssel megállapított mérőállást a fogyasztó kérésére, ha a ténylegesen elfogyasztott mennyiség hetekkel a kijelölés után is igazolhatóan kevesebb, mint a becsült érték.

Sajnos a fogyasztók többnyire falakba ütköznek, ha panasszal kívánnak élni. Jogérvényesítési lehetőségeik is korlátozottak. A vitatott számlák ellen ugyan lehetőség van kifogással élni, de ennek csak akkor van a fizetési határidőre halasztó hatálya, ha a vitatott összeg a megelőző év azonos időszakához képest 200%-os eltérést mutat, továbbá a kifogással nem érintett számlákat a fogyasztó befizeti.

Azok sincsenek könnyű helyzetben, akik a magas számlák miatt felháborodásukban a szolgáltatóváltás mellett döntenek, hiszen ezt csak a 90 napos kijelölési időszakot követően tehetik meg, és csak akkor, ha a kijelölt szolgáltatóval maradéktalanul elszámolnak. A hatályos szabályok alapján a szolgáltató nem jogosult tartozás miatt az ellátásból való kikapcsolásra, ha a fogyasztónak nincs 90 napot meghaladó lejárt tartozása, de ez nem vonatkozik a kintlévőség behajtására, amely iránt korábban is jogosult lépéseket tenni.

Fentiek alapján lehetségesnek tartjuk, hogy a szóban forgó szolgáltatók együttesen és külön-külön is több, fogyasztókat hátrányosan érintő hibát vétettek eljárásuk során, ezért a FOME az ügy kivizsgálása érdekében a Magyar Energia Hivatalhoz fordul.

A FOME irodái készséggel állnak mindazok rendelkezésére, akik a kialakult helyzetről tájékozódni szeretnének. Elérhetőségeinket megtalálják a www.fome.hu oldalon a kapcsolat menüpont alatt.