Az Európai Unió egészére kiterjedő szabályokat javasolt az Európai Bizottság szerdán a különböző állampolgárságú házastársak tulajdonjogaira vonatkozóan.

A javaslatok – amelyeket az EU-tagországok Tanácsának és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia – lehetővé tennék a nemzetközi párok számára, hogy halál vagy a házasság felbontása esetén megválasszák a közös tulajdonukra alkalmazandó jogot és az ügyükben eljárni illetékes bíróságot.
A rendeletek arra vonatkozóan is tartalmaznak szabályokat, hogy a bírósági ítéleteket egyetlen eljárással elismerjék és végrehajtsák az EU valamennyi tagállamában.

Viviane Reding
jogérvényesülésért felelős biztos szerint a javaslattal a párok a jogbiztonság növekedése mellett 2-3 ezer eurót megtakaríthatnak, uniós szinten pedig a megtakarítás eléri az évi 400 millió eurót.

A bizottság adatai szerint az EU-ban mintegy 16 millió nemzetközi pár él, és évente 650 000 a válások átlaga.

Magyarországon 2007-ben 41 ezer házasságkötésből közel 2 ezer volt nemzetközi, a válások száma pedig ugyanabban az évben 25 ezer, illetve 511 volt.