A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben élők alkotmányos jogainak érvényesülését vizsgáló programot indított.

A program keretében a TASZ munkatársai és felkért szakemberek tesznek látogatásokat szociális otthonokban. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. A látogatás során a TASZ munkatársai mind az intézmény vezetőjével és munkatársaival, mind pedig a lakókkal folytatott beszélgetések, illetve az intézményi életre vonatkozó dokumentumok alapján tájékozódnak.

A TASZ munkatársai 2010. július 19-21. között a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény pálfai székhelyű otthonában jártak, ahol enyhe fokban értelmi fogyatékos személyek élnek. A három napos látogatás legfontosabb következtetései az alábbiak:

  •  Az intézményben a látogatók azt tapasztalták, hogy az intézmény munkatársai többnyire tiszteltben tartják a lakók alapvető jogait.
  • A lakók beszámolói alapján egyértelmű, hogy a dolgozók részéről a lakóknak sem fizikai, sem pedig verbális atrocitástól nem kell tartaniuk, a lakók közötti konfliktusokról, verekedésekről, ezekben a helyzetekben a gyengébb lakók kiszolgáltatottságáról és védtelenségéről azonban többen beszámoltak.
  • A lakók több esetben és egybehangzóan állították, hogy sokuknak egyáltalán nincs lehetősége arra, hogy az intézmény területét akár egy-két órára elhagyják.
  • A lakók közül többen sérelmezték, hogy a kimenő megvonását az intézmény fegyelmezési eszközként alkalmazza. Hasonló büntetési módszerként említették a zsebpénzek visszatartásának gyakorlatát. Az igazgató álláspontja szerint az intézmény semmilyen büntető vagy fegyelmező eszközt nem alkalmaz.
  •  A TASZ számos javaslatot fogalmazott meg az intézményben élő személyek alkotmányos jogainak fokozottabb érvényesülése tekintetében.

Verdes Tamás, a TASZ munkatársa szerint „az intézmény életviszonyai a hazai intézmények általános helyzetét tükrözik. A lakók közötti konfliktusok okát az összezártságban, az évtizedes együttélés kényszerűségében és abban látjuk, hogy az intézmény elhagyására legtöbbjüknek semmilyen esélye nincsen. Mindazonáltal azt tapasztaltuk, hogy az intézmény munkatársai a meglévő keretek között igyekeznek tompítani, kezelni a konfliktusokat.”

A TASZ teljes jelentése (pdf) itt elérhető.