Az ISZT TT állásfoglása az aruexpressz.hu regisztrációjával kapcsolatosan bejelentett panasz (842/2011. sz. ügy) tárgyában.

A Tanácsadó Testület előtt 842/2011. számon bejelentett panaszt a Testület a Szervezeti és Eljárási Szabályzat (SZESZ) szerinti rendben megtárgyalta, majd 2011. március 19-i ülésén 5 tag jelenlétében, az SZESZ szerinti szavazási rendben, a jelen lévő tagok egységes “igen” szavazatával, különvélemény csatolásának igénye nélkül, elfogadta a Tanácsadó Testület többségi véleményét kifejező jelen eseti Állásfoglalást. 

Az aruexpressz.hu domain delegálására vonatkozó igény az ALTAweb Kft számára nem teljesíthető. 

Indokolás: 

Az ALTAweb Kft. 2010. december 17. napján nem prioritásos igénylést terjesztett elő az Invitel Zrt. mint regisztrátor útján az aruexpressz.hu domain név vonatkozásában. Az igényléssel szemben az Expressz Magyarország Zrt. jogi képviselője, a Dr. Kádár Kata ügyvédi iroda útján 2010. december 21-én kifogást nyújtott be. 

A kifogásban előadta, hogy ügyfele több mint húsz éve Magyarország egész területére kiterjedően felelős az expressz lapcsalád kiadásáért, és az ehhez kapcsolódó hirdetési tevékenységért. Az expressz elnevezés az általa publikált nyomtatott és elektronikus hirdetési lapok által képviselt minőséget jelző megjelöléssé vált, amelynek védelméhez panaszosnak különös érdeke fűződik. 

A Panaszos kifejtette, hogy hirdetési termékeit szinte mindenkor az expressz kifejezés illetve az expressz szót tartalmazó elnevezés és megjelölés alatt hozza forgalomba. A Panaszos előadása szerint elektronikus hirdetési szolgáltatásokat is nyújt, az expressz szó bizonyos tevékenységi formákra utaló kiegészítő kifejezésekkel való összekapcsolása alatt is: pl. allasexpressz, aproexpressz, autoexpressz, ingatlanexpressz, travelexpressz, aukcionexpressz domainek alatt. A fogyasztók tehát a panaszos álláspontja szerint az expressz szó és a hirdetés típusának kombinációjával képzett domainekről, megjelölésekről az expresszre asszociálnak. 

A panaszos előadta továbbá, hogy az expressz szó vonatkozásában (lajstromszám: 166680) védjegy oltalommal rendelkezik, mely számára kizárólagos jogot ad a védjegy használatára, illetőleg más részére a használat jogának engedélyezésében. Ilyen engedélyt az igénylőnek nem adott. A panaszos álláspontja szerint az igényelt név használata megtévesztő helyzetet is eredményezne, hisz – az expressz szolgáltatásaival való könnyű összetévesztés miatt – nagyon sok felhasználó a tárgybeli domain alatt is az Expressz Zrt. szolgáltatását keresné. Arra hivatkozva, hogy az igénylés egyértelműen a szabályzat 2.2.2.a illetve c pontja szerint olyan kifejezésre vonatkozik, mely jelentéstartalmára és használatára nézve gyaníthatóan jogellenes illetve megtévesztő, s mindezekre tekintettel nem választható és nem is használható, a Panaszos kérte az igénylés elutasítását. 

Igénylő a kifogásra adott válaszában előadta, hogy a panaszolt domain nevet egy új, általuk fejlesztett webáruház számára igényelte, ahol jellemzően számítástechnikai illetve műszaki termékek, informatikai szolgáltatások árusítását tervezik. A domain névben az expressz kifejezés az áru megrendelésének és kiszállításának gyors módjára utal.

Az Igénylő arra hivatkozott hogy korábban már az aruexpress.hu domaint használatba vette és azért kívánják a másik írásformájú domaint is bejegyeztetni, hogy a felhasználók a kettőt ne téveszthessék össze. Álláspontja szerint a számítástechnikai termékek, szolgáltatások forgalmazását végző webáruház nem keverhető össze panaszos ismert szolgáltatásaival, melyek jellemzően hirdetések és a védjeggyel sem téveszthető össze. Döntő tényezőnek azt tartja, hogy az expressz velük szemben nem végez áruszállítást, ő pedig ügyfeleiket „expressz módon” futárszolgálattal kívánja kiszolgálni. 

A TT az eljárás során a következőket állapította meg: 

Az ALTAweb a kifogás elleni védekezésében hivatkozik arra, hogy korábban az aruexpress.hu domain nevet már használatba vette. A TT megállapítja, hogy ezen hivatkozás nem valós és egyben rosszhiszemű is. E domain név alatt ugyanis jelenleg (2011. március 19.) tartalomszolgáltatást a cég nem nyújt, a felhasználók továbbirányítással automatikusan a http://szuperdomain.hu/index.php?pc=static&s=domainott helyre jutnak. Itt olyan tartalmú tájékoztatást találnak, hogy a név eladó, azt az ALTAweb értékesíti, és a név megvásárlása vonatkozásában vételi ajánlatokat vár. 

Előzetesen a TT leszögezi, hogy nem fogadja el a Panaszos védjegyre vonatkozó érvelését. 

Az aruexpress.hu regisztrációjával kapcsolatosan bejelentett panasz (838/2009. sz. ügy) tárgyában hozott 21/2010. (XII. 16.) sz. Állásfoglalásában a TT szinte teljesen azonos tényállás alapján kellett, hogy állást foglaljon. Az ALTAweb Kft. Igénylésével szemben előadott panaszosi kifogás a jelen ügyben előadottak szerinti érveket tartalmazta, mint ahogy a kifogás ellen előterjesztett panaszosi védekezés is. Az eltelt három hónapban bebizonyosodott, hogy az ALTAweb az aruexpress.hu domain név alatt sem nyújt webáruház-szolgáltatást, a nevet viszontértékesítési céllal szerezte meg s azt jelenleg is értékesítésre kínálja fel. 

Mindez igen nagy mértékben teszi valószínűvé, hogy a tárgyi domain igénylése tisztességtelen céllal történik (az igénylő védekezésében maga adja elő, hogy a két nevet össze kívánja kapcsolni). A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII törvény általános jelleggel tilt minden tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot. A jogszabály értelmező rendelkezése [2. § d) pont] tágan határozza meg a kereskedelmi gyakorlat fogalmát, a rendelkezés utolsó fordulata minden ”kereskedelmi kommunikációt” a fogalom alá sorol. A TT álláspontja szerint kétségtelen, hogy egy domain név olyan reklámértékkel is bírhat, ami önmagában kereskedelmi gyakorlatnak tekinthető, hiszen a domain név választásával, használatával leggyakrabban egy bizonyos tevékenységre vagy márkanévre hívják fel a vállalkozások a fogyasztók figyelmét. A domain névnek tehát már tényleges használat nélkül is lehet kereskedelmi értéke. 

Az ügy összes körülményeire tekintettel a TT úgy látja, hogy a tárgybeli igénylés teljesítésével mindenképpen tisztességtelen és megtévesztő helyzet állna elő. Nem valószínűsíthető ugyanis, hogy egy, a fent hivatkozott saját internetes hirdetése alapján domainbrókeri tevékenységgel foglalkozó Igénylő a név alatt ténylegesen expressz áruszállítási tevékenységgel összefüggő szolgáltatást nyújtana. A megtévesztés mind az üzletfelek mind a fogyasztók vonatkozásában fennállhat: az „expressz” és az „áru” kifejezések együttes használatával egyértelműen létrejöhet a jól ismert hirdetési újsággal való képzettársítás. Ilyen, gyaníthatóan megtévesztő helyzet különösen azért jön létre, mert az „áru” szó a hirdetésekkel kapcsolatban általános jellegű, önálló megkülönböztető képességgel nem bíró kifejezés, továbbá a jelen esetben épp az áruvásárlás ill. az azt célzó hirdetés témakörével kapcsolja össze az önmagában szintén általános jelentésű „expressz” kifejezést. Ez az összekapcsolás az eladásra felkínált név értékét tisztességtelenül növeli, hiszen a Panaszos hirdetési újságja és az általa már bejáratott kereskedelmi név nélkül alacsonyabb értékű lenne az „aruexpressz” név. 

A TT bizonyítottnak találta, hogy az igénylés értékesítés céljával történik, ami önmagában nem lenne jogszabályellenes, tekintve azonban, hogy az igényelt név a fent írt konkrét körülmények miatt kifejezetten összetéveszthető a Panaszos már bejáratott kereskedelmi névvel, a domain név Igénylő számára történő delegálása esetén többszörös jogszabálysértés és Szabályzat sértés valósulna meg. A TT tehát elfogadta a Panaszos érvelését és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a domain név delegálása jogszabályba ütközne és megtévesztő lenne. E tekintetben a TT külön figyelembe vette azt is, hogy az Igénylő részére történő delegálás esetén azonnal megnyílna a Panaszos joga, hogy rosszhiszemű használatra hivatkozással az Alternatív Vitarendező Fórumhoz forduljon, így a kármegelőzés érdekében sem javasolja az igénylés teljesítését. 

Záradékként a TT megjegyzi, hogy – korábbi gyakorlatával, így különösen a TT 6/2000. (V. 24.) számú Elvi Állásfoglalásának 2.7. pontjával összhangban – a domainbrókerséget önmagában létjogosultsággal bíró gazdasági tevékenységnek tartja, mely azonban – a jog általános rendeletetéséből adódóan – csak a jogszerűség keretei között (azaz mások jogainak sérelme nélkül) gyakorolható, így visszaélésszerű magatartásra, harmadik személyek jogainak csorbítására egyetlen gazdasági szereplő számára sem biztosíthat jogalapot. 

Jelen esetben teljesen nyilvánvaló volt, hogy az igénylő (aki egyébként regisztrátorként különleges felelősséggel tartozna a domain regisztrációs szabályzat rendelkezéseinek betartásáért), a felhasználókat megtévesztve egy már jól ismert kereskedelmi nevet saját üzleti célokra próbált – ismételten – használni. 

Jelen Állásfoglalást a Tanácsadó Testület egyhangúlag fogadta el, különvéleményt egyik Testületi Tag sem kívánt csatolni. Az Állásfoglalás szövege a Tanácsadó Testület weboldalán teljes terjedelmében közzétételre kerül.