Az Európai Bizottság követelménye ebben a témában az, hogy Magyarország állítsa le az új állami előnyök adását.

Valószínűsíthető, hogy az idén már nem sikerül ideiglenesen lezárni a csatlakozási tárgyalások versenyjogi fejezetét, mivel az adókedvezmények ügyében közgazdasági és jogi megítélésbeli különbség is van Magyarország és az EU álláspontja között. Erről Martonyi János külügyminiszter beszélt miután megbeszélést folytatott Mario Montival, az Európai Bizottság versenyjogért felelős biztosával.

  • Magyarország jelentős előrehaladást ért el a versenypolitika különböző területein, így a trösztellenes ügyekben, illetve a jogszabályok érvényesítését végző adminisztratív kapacitás kérdésében – mondta Mario Monti. Kifejtette, hogy bár az állami támogatások területén is történt előrelépés, a vállalatoknak nyújtandó támogatás ügye továbbra is számottevő probléma.

Az Európai Bizottság követelménye ebben a témában az, hogy Magyarország állítsa le az új állami előnyök adását. Ez nem jelentené a vállalatoknak nyújtandó támogatások teljes körű megszüntetését, de – mint Mario Monti hangsúlyozta – az érvényes magyarországi jogszabály jelenlegi formájában az EU előírásaival nem összeegyeztethető.

  • Az alapvető kérdés az, hogy új kedvezmények adása mikortól ne legyen lehetséges. A jelenlegi magyar törvény szerint a támogatás lehetséges, és ezt a kormány nem tagadhatja meg – közölte Martonyi János.