Egy jegy és kísérő nélkül utazó kiskorúval szemben nem alkalmazható ugyanaz a szankció, ami egy felnőtt esetében megengedett.

A gyermekek védelmének állami kötelezettsége a közlekedési szolgáltatókra is érvényes. Az ombudsman a busztársaság utazási feltételeinek módosítását javasolta, miután vizsgálta egy Volán-buszról leszállított tízéves gyermek esetét.

Hiányosan szabályozzák a Volán társaságok, miként lehet kizárni az utazásból, hol szabad leszállítani a jegy és kísérő nélküli kiskorút – állapította meg Szabó Máté. A Volán rendelkezése csupán a leszállítás helyszínére nézve tartalmaz korlátozást, ez lehet lakott terület vagy tartózkodásra alkalmas nyilvános hely, ám az utas életkorát vagy például egészségi állapotát egyáltalán nem veszi figyelembe. A biztos megjegyezte, hogy mind az alapul szolgáló jogszabály, mind pedig a Volán utazási feltételeiben a kizárhatóság feltételes módban szerepel, vagyis az utast nem kell feltétlenül kizárni, ez csak lehetőségként fogalmazódik meg.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa arra figyelmeztet, hogy a gyermekkorú utasok különleges figyelmet igényelnek, nem lehet őket az önmagukért felelősséget vállalni tudó felnőttekkel azonos módon kezelni. Ezért a gyermek akkor sem szállítható le a járműről, ha nincs nála menetjegy, bérlet vagy egyéb igazolás. A szolgáltatónak el kell vinnie az úticéljához, a követelését pedig utólag érvényesítheti.

Egy felnőtt kíséret nélkül közlekedő kiskorú gyermek számára – ha idegen helyen leszállítják a járműről – komoly nehézséget jelenthet visszatalálni a kiindulási pontra, vagy számára ismerős helyre eljutni. A vizsgált esetben a biztos véleménye szerint a bérlet hiánya miatt meg lehetett volna tagadni a felszállást, vagy ha már a gyermek – annak reményében, hogy megtalálja a bérletét – felszállhatott a járműre, nem lett volna szabad leszállítani.

Az Alkotmány szerint a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. A gyermekek védelemhez való jogából fakadó felelősség nem csak a családot és az államot, hanem az állam szolgáltató feladatát végző közösségi közlekedési szolgáltatókat is terheli – szögezte le Szabó Máté. Az ombudsman felkérte a Volán Egyesülés vezérigazgatóját, módosítsák az utazási feltételeit annak érdekében, hogy felnőtt kísérő nélkül utazó gyermeket érvényes jegy (bérlet, stb.) hiányában csak az úti céljánál lehessen leszállítani a járműről.