Az alkotmányügyi bizottság szerepeltetné a vármegye kifejezést az alkotmányban, Lázár János és Harrach Péter nem.

A parlament alkotmányügyi bizottságának többsége keddi ülésén nem támogatta a fideszes Lázár Jánosnak és a KDNP-s Harrach Péternek azt a módosító indítványát, amely elvetné a vármegye kifejezést az új alkotmányra vonatkozó kormánypárti javaslatból.

A bizottság szinte az összes kormánypárti módosítási kezdeményezést támogatta, azonban a vármegye elnevezés elhagyására vonatkozó indítvány mellett elvetették például azt a javaslatot is, amellyel a két frakcióvezető beleírná a Nemzeti hitvallásba, hogy “megbecsüléssel értékeljük történeti alkotmányunk formálódásában a polgári demokrácia rendszerét először kinyilatkoztató, Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvényt“.