A 2011. februárjában a Miskolci Nyomozó Ügyészségen indult, majd – a hatásköri szabályok változása folytán – 2011. áprilisában a Központi Nyomozó Főügyészségen folytatott nyomozásban a főügyészségünk tegnap gyanúsítottként hallgatta ki – a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye északi részén található – Pálháza város jelenlegi polgármesterét 1 rendbeli vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A megalapozott gyanú lényege szerint Pálháza polgármestere, mint vezető beosztású hivatalos személy a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt fogadott el.
Pálháza az elmúlt években több esetben is pályázott a szennyvíztisztító telep korszerűsítésére, azonban a pályázatok eredménytelenek voltak. A tervek szerint a több mint 370 millió forintos projekt összesen 11 települést érint.
A 2010. októberi önkormányzati választás eredményeként megváltozott a polgármester személye, azonban ezután is tovább folytatódott a pályázat írása.
A pályázatíró cég részéről eljáró személyen keresztül ismerte meg az ügyletet egy építőipari munkákkal foglalkozó vállalkozó, aki 2010. november közepén kapcsolatba lépett Pálháza új polgármesterével, jelezve neki, hogy az érdekeltségi körébe tartozó cég szeretné megszerezni a munkát.
Erről előbb telefonon, majd személyesen is egyeztettek, melynek során a polgármester arra vállalt garanciát, hogy a vállalkozó érdekeltségébe tartozó cég fogja megkapni a kivitelezési munkálatokat, és ennek érdekében a képviselő testületnél, illetve a pályázattal érintett többi település polgármesterénél is eljár.
2010. december első felében a Pálháza közelében lévő Kőkapun ismét találkozott a polgármester a vállalkozóval, aki a gépkocsijában – a későbbi kivitelezési munkák elnyerése érdekében, a „bizalom megerősítése céljából” – 200.000.-Ft-ot adott át a polgármesternek.
Ugyanekkor abban is megállapodtak, hogy a kivitelezési munkálatok költségvetését úgy fogják elkészíteni, hogy abból egy bizonyos összeget maguk között fognak szétosztani.

A gyanúsított panaszt jelentett be a megalapozott gyanú közlése ellen, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A szabadlábon védekező polgármester ezt követően – élve a hallgatás jogával – megtagadta a vallomástételt.