Egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága azt az állásfoglalást hétfőn, amelyben elutasítják a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt.

A dokumentumban felidézik, hogy a jogszabály szerint Szerbiában kizárják a kárpótlásból azokat, akik a második világháború idején a megszálló erők tagjai voltak.

A képviselők az állásfoglalásban rögzítették, hogy a kollektív bűnösség elvének ilyen formában való megjelenése súlyosan diszkriminatív a magyar közösséggel szemben. “Ilyen értelemben a szerb lépés nem összeegyeztethető a magyar nemzeti érdekekkel és a két nép közötti történelmi megbékélési folyamattal” – olvasható.

Az állásfoglalás kitér arra is, hogy a jogszabály ellentétes a Vajdasági Autonóm Tartomány képviselőháza által 2003-ban elfogadott 108. rezolúcióval, amelyet a kollektív bűnösség eltörléséről alkotott.

A bizottság álláspontja szerint Magyarország érdekelt abban, hogy Szerbia tekintetében a bővítési folyamat fennmaradjon és előrehaladjon. Ugyanakkor fontos azt is hangsúlyozni, hogy Magyarország nem tud lemondani semmilyen törvényes eszközről annak érdekében, hogy nemzeti közösségeink érdekeit határain kívül is képviselje és megvédje. Ezért határozottan kérik a szerb kormányt és nemzetgyűlést, hogy módosítsa a törvényt az európai normákkal és az alapvető egyetemes jogelvekkel összhangban.