Bűncselekmény hiányában a rendőrség elutasította azt a feljelentést, amelyet a választás rendjének megsértése miatt tett ismeretlen tettes ellen Jászladány alpolgármestere – közölte Szabó Zita, a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Gulyás Éva (független) alpolgármester tapasztalata szerint a település egyik szociális intézményében nem osztották ki időben a november 20-i időközi helyhatósági választásra az ajánlószelvényeket az ott lakók között.

A feljelentő az észrevételeiről a helyi választási bizottságához (hvb) is kifogást nyújtott be, ezt a testület október 19-én elutasította. A hvb ugyanakkor az ajánlószelvények azonnali kiosztásáról döntött, amit október 20-án 12 óráig az érintett intézménynek igazolnia kellett. Így a választási eljárás alapelvei nem sérültek, mert az ajánlószelvény gyűjtésének határideje október 21-én 16 órakor járt le – mondta a sajtószóvivő.

Szabó Zita őrnagy hozzátette: a feljelentő által közölt, illetve beszerzett adatokat értékelve megállapítható, hogy az ajánlószelvényeket a választók a gyűjtésre nyitva álló határidő lejárta előtt megkapták, jogaikkal élhettek. Ezért a jelölési eljárás szabályai nem sérültek.

A szóvivő tájékoztatása szerint a feljelentő által sérelmezett további magatartás, miszerint a szociális intézmény vezetője és munkatársa az egyik polgármesterjelölt melletti egyoldalú nyilatkozataival az időseket megtévesztette és befolyásolta, adatokkal nincs alátámasztva. A feljelentő nem közölt olyan cselekményeket, amelyek esetében a megtévesztő magatartás megállapítható lenne. Az idősek otthonában tartott választási rendezvény, a választással és a jelöltekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás, illetve valamely jelölt nyílt támogatása büntetőjogilag nem értékelhető.

Mivel a cselekmény nem bűncselekmény, a rendőrség elutasította a feljelentést, a határozat nem jogerős – mondta a rendőrségi sajtószóvivő.