Pénzbüntetésre ítélte, próbára bocsátotta, illetve megrovásban részesítette a Hunvald-per közokirat-hamisítással vádolt mellékszereplőit csütörtökön kihirdetett, első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság (FB).

A határozatot a tizenkét vádlott közül hatan tudomásul vették, hárman fellebbeztek, hárman pedig három nap gondolkodási időt kértek, ahogy az ügyész is.

A most meghozott ítélet közvetlenül nem érinti az ingatlanpanama – egyebek mellett hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel, csalással – vádolt főszereplőit, ügyükben később dönt a bíróság.

Az FB mostani határozatában osztotta a vád álláspontját, amely szerint a 12 vádlott többsége strómanként járt el a vevői oldalon a sok száz millió forintos kárt okozó erzsébetvárosi ingatlanügyekben.

A vádlottak közül többen tagadták, mások elismerték, illetve részben elismerték bűnösségüket, utóbbiak az utolsó szó jogán sajnálkozásukat fejezték ki.