A szabálysértési bírság és a közigazgatási bírság egymáshoz való viszonya, különös tekintettel az egyes közlekedési szabályszegésekre

2011.12.23. Jogi Fórum / Dr. Ifkovics Irina

Az 1999. évi LXIX. törvény (továbbiakban Sztv.) sokszínű szankciórendszert tartalmaz, mely megfelel annak az elvárásnak, hogy a igazodik az elkövetett cselekmény tárgyi súlyához, és nem veheti át sem a büntetőjog, sem a közigazgatási jog szerepét.

A törvény az anyagi és eljárás jogi szabályokat együtt tartalmazza. A szabályozás azonban mégis szokatlan. A széles körű társadalmi viszonyokat szabályozó jogszabályoknál más jogágakban általában az anyagi és az eljárás jogi szabályozás élesen elválik, az anyagi és eljárás jogi szabályok csak a legszükségesebb mértékben keverednek.

Ennek kiküszöbölése annál is inkább kívánatos lenne, mert éves szinten a különböző szabálysértési hatóságok és a bíróságok által elbírált szabálysértések száma az egyéb elbírált ügyekhez képest nagyon magas. Jelen tanulmányban azonban csak a címben megjelölt problémával kívánok foglalkozni, mégpedig a Sztv. mellett a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény valamint a 410/2007(XII.29.) Kormányrendelet helyenként „párhuzamos szabálysértéseket” megállapító rendelkezéseinek egybevetéseivel.

Az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999.(XII.28). Kormányrendelet III. fejezete tartalmazza az egyes közlekedési szabálysértések tényállását, illetve az azokra vonatkozó büntetéseket, amely zömében pénzbírság, és bizonyos szabálysértések esetében járművezetéstől eltiltás is lehet. A kormányrendelet meghatározza az egyes nevesített szabálysértések esetén a büntetések felső határát. Az intézkedés (járművezetéstől eltiltás) generális minimumát, illetve generális maximumát az Sztv. rögzíti.

A bírság kiszabása ezekben az esetekben szabálysértési eljárás keretében történik, és első fokon az eljárás lefolytatására az elkövetés helye szerint – gyorsabb ügyintézés érdekében az elkövető lakó- illetve tartózkodási helye szerint – illetékes rendőrkapitányságok járnak el. (Sztv.33§.,38§.)

Az eljárás során a szabálysértési hatóság tisztázza a tényállást (Sztv 83.§), és ha feljelentés adatai nem elegendőek a felelősség megállapításához, akkor bizonyítást folytat le, és ennek eredményeként az Sztv 23.§-ban foglalt követelmények szem előtt tartásával dönt a szabálysértési felelősség, valamint az alkalmazandó joghátrány kérdésében. (A büntetést és az intézkedést a jogszabályban meghatározott keretek között úgy kell megállapítani, hogy igazodjék a cselekmény tárgyi súlyához. Az eljárás alá vont személy személyi körülményeit annyiban kell figyelembe venni, amennyiben azok a szabálysértési hatóság vagy a bíróság rendelkezésére álló adatokból kitűnnek.)

Az elsőfokú szabálysértési hatóság határozatával szemben az eljárás alá vont személy a kézbesítéstől számított 8 napon belül halasztó hatályú kifogással élhet. Amennyiben az első fokon eljáró hatóság saját hatáskörben a határozatát nem vonja vissza illetve nem módosítja a kifogást tevő javára, a kifogást az érdemi határozatot hozó hatóság székhelye szerinti helyi bíróság bírálja el (Sztv.41.§) tárgyalás mellőzésével. A hozott döntéssel szemben az eljárás alá vont személy jogorvoslatként tárgyalás tartása iránti kérelmet terjeszthet elő. A kérelem alapján megtartott tárgyaláson meghozott határozat ellen további jogorvoslatnak helye nincs, a határozat a közlés napján jogerőre emelkedik. A jogerős határozattal szemben már rendes jogorvoslatnak nincs helye, rendkívüli jogorvoslatként csak az ügyészi óvás, vagy a perújítási eljárás alapján orvosolható az esetleges jogsérelem. Az eljárás alá vont személy méltányossági kérelmére az alkalmazott joghátrány végrehajtása az Sztv.-ben meghatározott körben az arra feljogosított szerv által mellőzhető.

Az előbbi rendes és rendkívüli jogorvoslati eljárások illetékmentesek, illetékfizetési kötelezettség csak a részletfizetési és halasztási iránti kérelem benyújtása esetén keletkezik (Itv. I. számú melléklete)

A szabálysértési eljárásoknál korábban számos esetben előfordult az, hogy amennyiben a tettenérés nem volt, a feljelentett személy akként nyilatkozott, hogy a gépjárművet egy hozzátartozója vezette, akit nem köteles bűncselekmény, illetve szabálysértés elkövetésével vádolni, ezért nem kívánja őt megnevezni (Sztv.57.§(1)). Ennek eredményeként a szabálysértési hatóságnak az eljárást meg kellett szüntetnie, hiszen kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani az elkövető kilétét. Emiatt, továbbá a hazánkat 2001-től jellemző kedvezőtlen közlekedés biztonsági tendencia – így a személy sérüléses balesetek növekvő száma, illetve a közlekedési szabályszegések növekedése – azt a jogalkotói törekvést vonta maga után, hogy bizonyos szabályszegések esetén a büntetés kiszabására objektív módon, és kellő szigorral kerülhessen sor.

Ennek keretében 2007. évben „Nulla tolerancia a közlekedésbiztonságban” program meghirdetését követően fogadta el a parlament a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételiről szóló 410/2007. (XII.29.) Kormányrendeletet.

A program egyik célja, hogy érvényt szerezzen az állam büntetőjogi igényének, és objektív alapon határozza meg a felelősség kérdését az üzemben tartóval szemben, amely alól csak a jogszabályban meghatározott esetekben – és a gépjárművet ténylegesen vezető személy megnevezése esetén – mentesülhet.

A másik fő cél a közlekedési morál javítása.

A szabálysértési törvényben illetőleg a szabálysértésekről szóló kormányrendeletben pönalizált szabálysértések megállapíthatóságának feltételeit, a közlekedés feltételeit és rendjét a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (továbbiakban Kkt.), valamint a közúti közlekedés szabályiról szóló 1/1975 (II.5) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) tartalmazza, mint igazgatásrendészeti háttér jogszabály.

A Kkt-ben a jogalkotó meghatározza azokat a közlekedési és igazgatásrendészeti területeket ahol a járművet üzembentartó személy – illetve a gépjárművet használatra átvevő személy (üzemeletető) – fokozott felelősséggel tartozik. Ezek az alábbiak: a megengedett legnagyobb sebesség túllépése, a vasúti átjárón való áthaladásra vonatkozó rendelkezések, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a járművel történő megállásra és várakozásra, az autópálya leállósávjának igénybevételére, a behajtási tilalomra, a kötelező haladási irány megszegésére, és a természet védelmére vonatkozó szabályok megszegése.

Ezen előírások megszegése esetén a gépjármű üzemben tartójával szemben – a jogszabály kereti között a gépjárművet ténylegesen vezető személlyel szemben – 30.000,- Ft-tól 300.000,- Ft-ig terjedő bírságot kell kiszabni, oly módon, hogy a kormányrendelet meghatározza az egyes szabályszegésre (a jogalkotó által megállapított veszélyességi fok alapján kiszabható) pénzbírság összegét. Ez tételesen meghatározott összeg, mérlegelésre, személyi körülmények figyelembevételére, illetve méltányosság gyakorlására nincs lehetősége – ellentétben a szabálysértési eljárás keretében kiszabható pénzbírság összegének megállapításával.

A közigazgatási bírság megállapításával kapcsolatos elsőfokú közigazgatási eljárás lefolytatására a hivatkozott kormányrendeletet országos illetékességgel a Vas Megyei Rendőr-főkapitányt jelölte ki, míg a másodfokú eljárásra a Budapesti Rendőr-főkapitány rendelkezik hatáskörrel.

Ennek rendelkezései szerint az ügyfelet az eljárás megindításáról értesíteni nem kell, azonban a határozat kiküldésekor tájékoztatni kell arról, hogy 8 napon belül bizonyítási indítványt terjeszthet elő, valamint hogy amennyiben az elkövető nem ő volt, a Kkt. 21./A.§ alapján élhet a kimentés lehetőségével. Ha az ügyfél a fenti jogaival nem él, a jogorvoslati határidő leteltét követően a határozat jogerőre emelkedik.

A közigazgatási bírság kiszabása alól akkor mentesülhet az üzembentartó, ha a gépjármű jogellenesen került ki a birtokából, és igazolja, hogy az erre vonatkozó eljárást már a bírságot kiszabó határozat kézbesítését megelőzően kezdeményezte. Mentesülhet a felelősség alól, ha teljes bizonyító erejű magánokirattal, vagy fuvarlevéllel igazolja, hogy a gépjárművet másnak használatba adta, továbbá, ha a szabályszegést számára más törvény lehetővé teszi.

Megjegyzendő azonban, hogy az üzembentartó mögöttes felelőssége ebben az esetben is fennáll, hiszen ha a gépjárművet használó személy nem fizeti meg a kiszabott bírságot, akkor azt az üzembentartónak kell megfizetnie.

A kormányrendelet ide vonatkozó szabályozása több alkalommal módosításra került. Az egyik ilyen változtatás alapján a rendőrségnek lehetősége van, hogy a határozatot az erre rendszeresített informatikai eszközzel automatizált módon hozza meg, melyen a kiadmányozásra jogosult személy aláírása, és hatóság bélyegzőlenyomata is informatikai eszközzel rögzíthető. (Ellentétben a szabálysértési eljárással, ahol a szabálysértési hatóság egyedileg hozza meg határozatát, és azt részletesen köteles indokolni, nincs lehetősége az automatizált határozathozatalra.)

A közigazgatási eljárás lefolytatására korábban a hatóságnak a szabályszegés elkövetésétől számított 60 napon belül volt helye. Ezt a határidőt a kormányrendelet jogvesztőnek minősítette, amelyet az eljáró hatóság az ügyek egy részénél nem tudott tartani. (A Kkt. indokolása is tartalmazza, hogy a cselekmény elkövetésétől az eljárás megindításáig – mivel a felvételeket több szervezeti egység készíti –, több nap is eltelhet. Az eljárás megindításáról szóló értesítéshez, az egyéb eljárási cselekményekhez az ügyfél jogainak biztosításához szükséges időtartam – pl. annak érdekében, hogy az ügyfél élhessen kimentési jogával –, az eljárás megindításáról szóló kézbesítésétől számított 22 nap múlva kerül sor bírság kiszabására, vagy az irat megismerési jog gyakorlásának biztosítása, amely akár több hetet is igénybe vehet - már önmagában is a jogvesztő határidő beálltát eredményezheti. Ez ahhoz vezetett, hogy az ügyek egy részében az eljárást a határidő eltelte miatt meg kellett szüntetni, amely az objektív felelősség létjogosultságát kérdőjelezte meg.)

A 60 napos határidőt 2011. január 1. napjától módosították, a határozatot 90 napon belül kell kézbesíteni, egyben a Kkt. meghatározza, hogy az objektív felelősség hatálya alá tartozó szabályszegések miatt a cselekmény elkövetésétől számított 6 hónapon túl közigazgatási eljárás nem indítható (Kkt.21.§ (4) a.) pont). Ezzel a jogalkotó rögzített egy szubjektív, és egy objektív elévülési határidőt, amelyet korábban nem tett meg.

A fenti módosításokból következik, hogy nem elég, hogy a határozathozatal a 6 hónapon belül megtörténjen, hanem ezen a határidőn belül intézkedni kell a hatóság döntésének közlése érdekében is (postára adás).

A közigazgatási eljárás lefolytatása és az annak alapján történt bírság kiszabása azonban nem érinti az ugyanazon cselekmény miatti szabálysértési eljárás lefolytatását. (Kkt.21/B§.(1)) Ugyanezen törvényhely (2) bekezdése ugyanakkor rögzíti, hogy helyszíni bírság, továbbá szabálysértési eljárásban pénzbírság nem szabható ki azzal a személlyel szemben, akivel szemben a szabálysértés alapjául szolgáló előírás megsértése miatt közigazgatási bírság kiszabásának van helye a Kkt. 21.§ (1) (2) és 21/A.§ (2) bekezdése alapján.

Előfordulhat ugyanis, hogy a közigazgatási bírság kiszabásakor értékelt szabályszegés olyan súlyú, hogy az indokolttá teszi az elkövetővel szemben olyan joghátrány alkalmazását, amely ebben az eljárásban nem, hanem csak a szabálysértési eljárásban alkalmazható (például a járművezetéstől eltiltás).

Igaz ugyan, hogy ez két jogszabály párhuzamos alkalmazását jelenti, azonban a kétszeres értékelés tilalmát nem sérti. A bírság vonatkozásában az új szabályozás objektív felelősséget állapít meg, és bírság mértékét illetően mérlegelési lehetőséget nem ad, annak mértékét a jogalkotó az általa megfelelő súlyúnak ítélt szabályszegés alapján konkrét összegben állapította meg.

Az elkövetett magatartás azonban az elkövetés módjára, az ennek alapján kialakult veszélyhelyzetre figyelemmel lehet olyan, hogy a közlekedés biztonságát a közlekedésben részt vevő személyeket, azok testi épségét olyan mértékben veszélyezteti, hogy az elkövetőnek a közlekedésben való részvétele a jövőben is fokozott veszélyt jelent a közlekedés biztonságára. Ezért ennek a cselekménynek a meghatározott összegű közigazgatási bírsággal történt sújtása mellett indokolt, hogy a közlekedés biztonságát és a közlekedésben részt vevő személyeket az ilyen elkövetőnek a közlekedésből való kitiltásával védjük meg. Erre csak a fenti szabályok szerinti szabálysértési eljárás keretében van lehetőség.

Ha a bírság kiszabására a Kkt. illetve a kormányrendelet szabályai alapján került sor, emiatt pénzbírság kiszabására a szabálysértési eljárásban ugyanazon személlyel szemben ismételten nem kerülhet sor, de a szabálysértési eljárás megindításának és a járművezetéstől eltiltás kiszabásának semmilyen törvényi akadálya nincs.

Fentiek alapján előfordulhat, hogy egy szabályszegés elkövetése miatt az üzembentartóval szemben közigazgatási eljárás keretében pénzbírságot szab ki a hatóság, és szabálysértési eljárás lefolytatására is sor kerül, amelyben járművezetéstől eltiltás intézkedést alkalmaz a szabálysértési hatóság. Gyakori az is, hogy a gépjárművet üzembentartó személlyel szemben a közigazgatási bírság kerül kiszabásra, míg a a gépjárművet vezető személlyel szemben pedig szabálysértési bírságot szab ki a hatóság.

Azoknak a KRESZ szabályszegéseknek az észlelésénél, amelyeknél közigazgatási bírság kiszabásának van helye, a rendőrségen kívül más hatóságok is eljárhatnak, és adott szabályszegés miatt helyszíni bírságot alkalmazhatnak (például közterület felügyelet). Így nem zárható ki, hogy a rendőrség a tilosban való parkolás miatt fényképfelvételeket készít, és közigazgatási bírság kiszabása miatt az eljárást megindítja, míg a KRESZ szabályszegést a közterület felügyelet is észleli és helyszíni bírságot szab ki.

A szabálysértési nyilvántartás jelenleg ennek az azonnali megállapítására nem alkalmas, így ugyanazon cselekmény miatt kétszeres bírság kiszabására kerül sor.

Ez csak akkor kerülhető el, ha a megbírságolt személy kellő jogismerettel rendelkezik, vagy valaki felvilágosítja, ez esetben a kérelme alapján a befizetett helyszíni bírságot vissza kell fizetni. Sajtókban megjelent cikkek alapján erre több esetben is sor került, de nem ismert azon esetek száma, ahol a kétszeresen bírságolt személy ezzel a lehetőséggel – a jogszabály ismeretének hiányában – nem élt.

Összességében megállapítható, hogy fent levezetett kettős szabályozás sok vitára ad alkalmat, sokan tekintik ezt alkotmányos vagy alapvető jogelveket sértő megoldásnak.

A hivatkozott körülményekre figyelemmel azonban semmilyen alapvető jogelvet nem sért, annak ellenére, hogy ugyanazon cselekmény elkövetése miatt adott esetben két hatóság is eljár és a büntetést illetőleg az intézkedést más eljárás keretében más hatóság hozza meg.

 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
KÖZIGAZGATÁS
KÖZLEKEDÉS
SZABÁLYSÉRTÉS
KÖZLEKEDÉS