A monetáris politika feladata az árstabilitás megteremtése, miközben a jegybanki politika a függetlenségre és az átláthatóságra épít – mondta Csermely Ágnes, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági igazgatója a keddi budapesti tájékoztatón, ahol bemutatta a “Monetáris politika Magyarországon” című kiadványt.

Korábban a jegybankok és azok vezetői a nyilvánosság kizárásával hozták meg döntéseiket, de az utóbbi években, évtizedben a jegybanki kommunikáció a döntések, elsősorban a kamatdöntések átláthatóságát szolgálja – magyarázta Csermely Ágnes.

A kiadvány, amely elsősorban ismeretterjesztési céllal készült, a monetáris politikát és annak fő célját az árstabilitást elemzi.

Az árstabilitás nem egyenlő a nulla inflációval, noha kézenfekvőnek tűnhet, hogy az árak változatlansága legyen a cél, mégis számos érv szól amellett, hogy egy alacsony, pozitív inflációs szint kedvezőbb a gazdaság olajozott működése szempontjából – hangsúlyozta Kaponya Éva, a kiadvány szerkesztője.

Néhány jól látható ár, mint például a benziné kelti azt az érzetet, hogy az infláció nagyobb a kimutatottnál – válaszolta Csermely Ágnes az MTI-nek arra a kérdésére, hogy vajon a lakossági felmérések miért jeleznek a valóságos – jelenleg 4 százalék körüli – mértéknél jóval nagyobb inflációt. Az MNB közgazdasági igazgatója hozzátette azt is, hogy a bértárgyalásokon felvetett, jelenleg 4-5 százalékos béremelési igények mutatják meg valójában, hogy milyen inflációra számítanak a munkavállalók. (A KSH által közölt legutóbbi, decemberi 12 havi infláció 4,1 százalék volt, az MNB 2012-re 5 százalékos inflációt vár, a kormány előrejelzése 4,2 százalék.)

Az öt fejezetből álló kiadvány terjedelmes fogalmi magyarázattal egészül ki, és a www.mnb.hu honlapon olvasható.