A görög államadósság GDP-arányosan 120,5 százalékra csökkentését várja az Európai Unió az évtized végére a második görög mentőcsomagtól, amelynek részleteiről kedd hajnalra állapodtak meg az euróövezet pénzügyminiszterei. A program szerint a görög államadósság magánfinanszírozói 53,5 százalékos nominális veszteséget szenvednek majd el.

Több mint tízórás egyeztetés után az euróövezet mind a 17 tagállamának pénzügyminisztere, valamint a nemzetközi szervezetek jelenlévő vezetői is rábólintottak arra az átfogó mentőcsomagra, amellyel Görögország részben adósságkönnyítéssel, részben készpénzzel, részben pedig súlyos reformok kikényszerítésével kerülhetné el az egyes szakértők által már a jövő hónapra várt államcsődöt.

Az eurózóna tagországainak pénzügyminiszterei megállapodtak abban, hogy az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközön (EFSF) keresztül, és a Nemzetközi Valutaalap további hozzájárulásával 130 milliárd eurót juttatnak Görögországnak 2014-ig – jelentette be kedd hajnalban a Eurogroup elnöke. Jean Claude Juncker példátlan összegűnek és jelentőségűnek nevezte a pénzügyi segélycsomagot, és azt mondta, a megállapodás jelentős adósságcsökkenést eredményezhet Athénban.

Adósságleírás

A legnagyobb vita valójában az utóbbiról, a görög állampapírokat jegyző magánbefektetők veszteségeinek leírásáról, illetve ezek mértékéről zajlott immáron hónapok óta. A görög állam és a magánbefektetők nevében tárgyaló Nemzetközi Pénzügyi Szövetség (IIF) arról állapodott meg egymással, hogy a görög államkötvények tulajdonosai (magánszemélyek és vállalatok) önkéntesen 53,5 százalékos nominális adósságleírást hajtanak végre. Ez a korábbi tervekhez képest magasabb arány. Az újonnan kibocsátandó kötvények kamata 2014-ig 2%, 2015-2020 között 3%, utána pedig 4,3%-os lesz – tette hozzá Juncker.

A gyakorlatban tehát a bankok és az önkéntes rendszerhez csatlakozni kívánó más magánbefektetők a 100 eurót érő régi államkötvényekért cserébe 31,5 eurót érő hosszú lejáratú új kötvényt, és 15 eurónyi rövidlejáratú EFSF által kibocsátott kötvényt kapnának a görög államtól. (53,5 eurót pedig elvesztenének.)

A görög állam a pénzügyminiszter ígérete szerint már szerdán meghirdeti az első kötvénycsere-programot. Jean-Claude Juncker ezzel kapcsolatban elmondta, „nagyon magas részvételre számít” az egyébként önkéntes kötvénycsere-programban. A sikeres kötvénycsere feltétele a program sikerének is – olvasható az Eurogroup által kiadott közleményben.

Az önkéntességgel összefüggésben egyébként sajtóértesülések szerint a görög pénzügyminiszter a kollektív akcióra vonatkozó záradék bevezetését mérlegeli, amivel lényegében minden görög állampapír-tulajdonost a kötvénycserében való részvételre kényszeríthetnek.

Az euróövezeti pénzügyminiszterek egyhangúlag döntöttek arról is, hogy a Görögországnak 2010-ben az első mentőcsomag keretében nyújtott kétoldalú kölcsönök kamatait visszamenőlegesen 150 bázisponttal csökkenti, ezzel mintegy 1,4 milliárd euróval enyhítve a görög állam törlesztési kötelezettségeit. Ez 2,8 százalékpontos államadósság-csökkenést eredményezhet 2020-ig.

További 1,8 százalékponttal mérsékli az államadósságot, és 1,8 milliárd euróval csökkenti a görög állam finanszírozási igényét az is, hogy a tagállamok jegybankjai, amelyek görög államkötvényeket birtokolnak, a később ezeken szerzett hasznot átutalják a görög államnak.

Egyelőre nem tudni, hogy a Nemzetközi Valutaalap szerepe mekkora lehet a második görög mentőcsomagban. Erre a kedd hajnali sajtótájékoztatóján sem válaszolt a washingtoni székhelyű szervezet főigazgatója. Christine Lagarde annyit közölt, hogy március második hetében ül össze az IMF igazgatótanácsa, amelyen döntés születhet a szervezet részvételéről.

Monitoring-rendszer

Az uniós vezetők nem győzték hangsúlyozni, hogy mindezért cserébe az Európai Unió minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést vezet majd be annak érdekében, hogy a görög állam valóban képes lesz végrehajtani egyrészt az új csomag rávonatkozó intézkedéseit, másrészt azt a 325 millió eurós kiadáscsökkentést, amelyről a napokban állapodtak meg a görög pártok, és amely a második görög mentőcsomag elfogadásának feltétele volt.

Az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős tagja az Eurogroup ülése után elmondta, az EU megerősíti, és gyakorlatilag folyamatossá teszi az uniós jelenlétet Athénban, hogy az intézkedések végrehajtásának ellenőrzése, és a technikai segítségnyújtás is folyamatos legyen.