Több évtizede létező buszmegálló elhelyezését kifogásolta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) álláspontja szerint a Várfok utcai buszmegálló áthelyezésére a tér jelenlegi kialakítása mellett nincs mód, a megállóhely áthelyezését csak a Széll Kálmán tér átalakítása során látjuk lehetségesnek.

A Széll Kálmán teret határoló Várfok utcának a Csaba utca és Krisztina körút közötti szakaszán lévő megállók áthelyezését a tér jelenlegi kialakításában nem látjuk lehetségesnek, erre fizikailag sem kínálkozik alternatív lehetőség. A témában több helyszíni bejárás és hosszadalmas levelezés nyomán alakítottuk ki álláspontunkat.

Az ombudsman által hivatkozott, a földszinti ablakoktól számított 5 méteres távolság az új építési engedélyezési eljárásoknál valóban követelmény, azonban a Várfok utcában 1958 óta végállomásoznak autóbuszok, a mai struktúra pedig 1972 óta, a 2-es metró átadása óta működik. Nem vitatva a buszok lakossági zavaró hatását, megállapítható, hogy a végállomás az akkor érvényes jogszabályok alapján került kialakításra, a buszokat kifogásoló panaszosok pedig jellemzően már a buszvégállomás létesítését követően vették birtokba lakásukat. A Széll Kálmán térre nyíló lakások bérlői vagy tulajdonosai soha nem gondolhatták azt, hogy lakásuk csendes, zöldövezeti környezetbe nyílik, hiszen a Széll Kálmán tér (korábbi Moszkva tér) 1941 óta forgalmas közlekedési csomópont.

A lakossági zavaró hatások csökkentése érdekében többször vizsgáltuk a végállomás forgalmi rendjének módosítási lehetőségét, illetve minden esetben felkértük a BKV-t a végállomási indokolatlan motorjáratás mellőzésére. A Széll Kálmán tér 2013-ban tervezett átépítésének eredményeként a tér a II. kerületi, alsó részen nyílhat lehetőség többlet megállóhelyek kialakítására, amelyek átvehetik részben a Várfok utca szerepét is. A Várfok utcai buszforgalom megszüntetésére azonban nem látunk lehetőséget, és azt az utazóközönség érdekeire tekintettel nem is tartjuk indokoltnak.