2012. február 17-én került sor Budapesten a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság I. rendes Közgyűlésére.

Az I. Elnökségi ülésen hozott határozatokról szóló elnöki beszámoló, valamint a 2012. évi tagdíj mértékének megállapítása mellett a Társaság szakmai-tudományos működését meghatározó további jelentős tárgykörökben is születtek döntések.

Az I. rendes Közgyűlés alkalmával megalakult a Területi és Helyi Közigazgatási Szakmai Tagozat, valamint az Állam- és Jogbölcseleti Szakmai Tagozat. A megjelent tagok határoztak a De iurisprudentia et iure publico – Jog- és politikatudományi folyóirat (DIEIP) lektori feladatainak a Társaság tevékenyégi körébe való áthelyezéséről is. A vonatkozó döntésnek megfelelően a Társaság mindenkori tagsága mint a DIEIP Lektori Testülete fogja ellátni a folyóiratban megjelentetésre szánt írások szakmai véleményezését.

Határozathozatalra került sor „Az állam- és jogrendszerünk jelenkori kihívásai” című országos szakmai konferencia megrendezésének tárgyában is. A konferencia célja a napjainkban kibontakozó államreform egyes szegmenseinek megvizsgálása jeles szakemberek bevonásával. Az előzetesen felkért szaktekintélyek előadásaira plenáris ülés keretében kerül majd sor, melyet a doktorandusz hallgatói szekciók fognak követni. A plenáris ülésen elhangzott előadásokból tanulmánykötet megjelentetését tervezik a szervezők.

A Magyar Jog- és Államtudományi Társaság – szegedi székhellyel – 2011. szeptember 24-én, Budapesten alakult meg a jogi-szakmai tudományos együttműködések egyik legújabb országos szintű civil szervezeteként. A Társaság célja egy állandó tudományos szakmai fórum biztosítása az állam- és jogtudományokat művelő szakemberek számára, ezzel is elősegítve különösen a jog- és államtudományok területén jelentkező problémák megoldását, jogrendszerünk tudományos alapokon álló továbbfejlesztését. A különböző jogi karok oktatói mellett az Alkotmánybíróságról, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalától, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól, valamint minisztériumból és önkormányzattól is érkeztek tagok a Társaságba.

A Társaság elnöke:

  • Prof. Dr. Paczolay Péter (Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának elnöke; SZTE-ÁJK Politológiai Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár)

A Társaság alelnökei:

  • Dr. Fejes Zsuzsanna (SZTE-ÁJK Politológiai Tanszék, egyetemi docens)
  • Dr. Tóth Zoltán (KRE-ÁJK Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék, egyetemi docens)
  • Dr. Kovács Endre Miklós (Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Jogi Osztály, jogi referens; SZTE-ÁJK PhD-hallgató)

A Társaság Felügyelő Bizottsága:

  • Dr. Zsidai Ágnes, elnök (ELTE-ÁJK, Állam- és Jogelméleti Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens)
  • Dr. Kiss Anna (Ügyészek Lapja főszerkesztője)
  • Dr. Mészáros Ádám (Országos Kriminológiai Intézet, tudományos munkatárs)

Az Állam- és Jogbölcseleti Szakmai Tagozat vezetője:

  • Prof. Dr. Visegrády Antal (PTE-ÁJK, Jog- és Állambölcseleti Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár)

A Területi és Helyi Közigazgatási Szakmai Tagozat vezetője:

  • Dr. Mayer Endre (Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Jogi Osztály, csoportvezető jogtanácsos)

További információ: mjat@mjat.hu