Az európai uniós tagországok állam- és kormányfői szerint a gazdasági növekedés javítása érdekében a tagállamoknak gyorsabb tempóban kell haladniuk az évtized végéig szóló versenyképességi és munkahely-teremtési program (EU 2020) közösen kitűzött céljainak teljesítésével, és fokozniuk kell erőfeszítéseiket a szükségesnek látott reformok végrehajtására is.

Az uniós vezetők (Európai Tanács) Brüsszelben péntek délben véget ért kétnapos találkozója után kiadott közös nyilatkozat megerősítette: továbbra is párhuzamosan kell járni a pénzügyi konszolidáció, valamint a növekedés és foglalkoztatás javításának útját.

A vezetők ugyanakkor azt is értésre adták, hogy az elmúlt időszakban a nemzetközi gazdaság miatt keletkezett nehéz helyzet stabilizálására tett erőfeszítések kezdik meghozni gyümölcseiket.

Herman Van Rompuy, a tanács elnöke az ülést lezáró sajtótájékoztatón hangoztatta, hogy az előző találkozókkal ellentétben most nem elsősorban a közvetlen válságkezelés, hanem a növekedés ösztönzése állt az uniós kormányfői értekezlet középpontjában. Ő is hozzátette ugyanakkor, hogy amennyiben a tagállamok nem tartanak ki államháztartási célkitűzéseik következetessége mellett, a piacok “büntetni” fogják az EU-t.

Az EU 2020 olyan célokra összpontosít, mint a foglalkoztatás javítása 75 százalékra, a szegénység csökkentése, az oktatási szint növelése, a kutatás és innováció gyorsítása. Az időközi adatok azonban azt mutatják, hogy az eddigi erőfeszítések nem elegendőek a célkitűzések teljesítésére – állapították meg az uniós csúcsértekezlet résztvevői.

A folyamat felgyorsítása érdekében jóváhagyták az Európai Bizottságnak iránymutatásait, amelyek szerint az EU-tagországoknak az idén a versenyképesség növelésére, a válság foglalkoztatási és szociális következményeinek enyhítésére, az állami közigazgatási rendszer korszerűsítésére, a gazdaság hitellel való segítésének normalizálására kell összpontosítaniuk.

Ezeket az iránymutatásokat a tagországoknak figyelembe kell venniük nemzeti reformprogramjuk, továbbá stabilitási vagy konvergencia-programjuk most esedékes kidolgozásakor. Júniusban pedig az EU országspecifikus ajánlásokat is kidolgoz az egyes tagállamoknál szükségesnek látott reformok azonosítására.

Elfogadták a tagországok az Európai Bizottság javaslatát arra is, hogy az unió vizsgálja meg úgynevezett projektkötvények kibocsátásának lehetőségét a fontos infrastruktúra-beruházások (részben a magánszektorból való) finanszírozásának segítésére. E témában a tanács már félévzáró, júniusi ülésén szeretne megállapodásra jutni.

Van Rompuy és Angela Merkel német kancellár pénteken azt megerősítette, hogy az euróövezeti országok megállapodtak: felgyorsítják az övezet júliusban felálló állandó pénzügyi stabilitási mechanizmusához alaptőkéül szolgáló – várhatóan 80 milliárd eurós – keret átutalását.