A pénzügyi stabilitás és az összefogás fontosságát hangsúlyozta José Manuel Barroso hétfőn egy bécsi sajtótájékoztatón.

Pénzügyi stabilitás nélkül nincs bizalom, és bizalom nélkül nincs növekedés” – mondta az Európai Bizottság elnöke ausztriai látogatása keretében, az osztrák kancellárral közös sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, az olyan problémák kezeléséhez, mint az egyes tagállamokban 50 százalékot is elérő munkanélküliség a fiatalok körében, tartós növekedésre van szükség.

Úgy vélekedett, az EU még nincs túl a válságon, noha intézményei fejlettebbek ma.

Barroso az európai egység jelentőségét is hangsúlyozta. Bebizonyosodott, hogy nem létezhet “egy boldogok szigete” Európán belül, amelyet nem érintenek a problémák – fogalmazott. Egymagában a legnagyobb tagállam sem lenne képes a válság és a globalizáció kihívásait legyűrni. Az EU nélkül “az erő törvénye” uralkodna – tette hozzá.

Barroso, aki a sajtótájékoztató előtt egy szakmai képzési programot látogatott meg, méltatta az osztrák szakmai képzési modellt, amelyben az oktatási intézmények mellett a vállalkozások is komoly szerepet játszanak.

A fiatal munkavállalók munkanélkülisége elleni küzdelem “emberi méltóság és tisztesség kérdése is” – fogalmazott Werner Faymann osztrák kormányfő. Hozzátette: ezért fontos európai szinten is, az adósságfék és a költségvetési fegyelem mellett, egyfajta közös növekedési, foglalkoztatási, innovációs perspektívát teremteni.

Barroso egy kérdésre felelve kijelentette: biztos benne, hogy a spanyol kormány tiszteletben tartja pénzügyi és költségvetési stabilitási kötelezettségeit. Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Madrid 4,4-ről 5,8 százalékra módosította a 2012-re várható költségvetési hiányt. Barroso hozzátette, hogy a madridi a kormány csak március végén mutatja be költségvetési tervét, és a bizottságnak még információkra van szüksége a 2011-es “csúszásról” is. A bizottság egyeztetésben áll a kormánnyal, konkrét értékelést ezért még nem adhat – mondta. “Biztos vagyok benne, hogy a kormány elkötelezett a stabilitási és növekedési paktum tiszteletben tartása mellett” – tette hozzá. Emlékeztetett arra is, hogy a spanyol kormány aláírta múlt pénteken a fiskális paktumot.

Werner Faymann úgy vélekedett, vannak még viták az európai fiskális paktummal kapcsolatban, de a lényeges az, hogy Európa tanulékonyságot mutatott a válságban. A jelek szerint nem zárult még le minden vita, de két évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna egy ilyen megállapodás – mondta. “A fontos az, hogy tanulékonyságról tettünk tanúbizonyságot a válságban” – jelentette ki.

A múlt pénteken elfogadott dokumentumot Nagy-Britannia és Csehország kivételével valamennyi EU-tagállam aláírta. Írország bejelentette, hogy népszavazáson kívánja ratifikálni, Francois Hollande francia elnökjelölt pedig közölte, hogy megválasztása esetén felülvizsgálja a fiskális paktumot.

Faymann ismét kiállt egy pénzügyi tranzakciós (bank)adó mellett. Ausztria már korábban jelezte, hogy támogatná az európai pénzügyi tranzakciós adó bevezetését, és azt is közölte, hogy akár önállóan is kész ilyen intézkedésre.