Közel száz célvizsgálatot és egyedi fogyasztóvédelmi beadvány nyomán indult eljárást folytatott le a PSZÁF eddig a fix árfolyamú végtörlesztéssel kapcsolatos problémák miatt.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a fogyasztói érdekek védelmében kiemelt figyelemmel kíséri a rögzített árfolyamon történő végtörlesztésre vonatkozó jogszabályok betartását, azok 2011. szeptember végi hatályba lépése óta. A fogyasztók jelzései, beadványai alapján a PSZÁF célvizsgálatokat, illetőleg témavizsgálatot indított az ügyfelek széles körét érintő esetleges jogsértések feltárása, megszüntetése érdekében. A hatóság ennek keretében rendszeresen elemezte a pénzügyi intézmények gyakorlatát, és intézkedésekkel, bírságokkal szabott gátat a fogyasztók széles körét érintő jogsértéseknek.

A PSZÁF-ot tavaly október óta több mint tízezer fogyasztó kereste meg a végtörlesztéssel kapcsolatosan levélben, személyesen, telefonon. A PSZÁF ezek nyomán a fogyasztók szélesebb körét érintő helytelen gyakorlatok gyanúja miatt eddig 19 esetben kezdett célvizsgálatot, az egyedi fogyasztói problémákat jelző ügyek kapcsán pedig további 67 alkalommal indult vizsgálat.

A PSZÁF-nak a végtörlesztéssel kapcsolatos ellenőrzései többek között kiterjedtek a pénzügyi szervezetek által alkalmazott formanyomtatványok tartalmára; a nyomtatványokban rögzített jogszabálysértő feltételek alkalmazására; a végtörlesztéshez kapcsolt költségek felszámítására; a végtörlesztéssel kapcsolatos igazolás, vagy a jelzálogjog törlésére vonatkozó engedély határidőben történő kiadására; a deviza alapú hitelek mellett a devizában folyósított hitelek végtörlesztésének gyakorlatára; a kedvezményes árfolyam alkalmazásával kapcsolatos jogosultság elbírálására, tekintettel a kölcsön folyósításakor alkalmazott árfolyam mértékére.

A közelmúltban a PSZÁF 6 intézményt érintően témavizsgálatot is indított a beérkezett fogyasztói jelzések alapján. Több ügyfél ugyanis azt sérelmezte, hogy végtörlesztésük annak ellenére hiúsult meg, hogy minden előfeltételnek megfeleltek, minden szükséges igazolást benyújtottak, s a kívánt fedezet – akár ugyanattól a hitelintézettől sikeresen igényelt forinthitel – is rendelkezésre állt. A végtörlesztési folyamat legvégén azonban pénzügyi intézmények arra hivatkoztak, hogy annak idején, legelső lépésként nem nyújtották be a végtörlesztési igénybejelentést tartalmazó formanyomtatványt. A témával kapcsolatos felügyeleti vizsgálat még folyamatban van.

A PSZÁF a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés pénzügyi intézmények általi végrehajtása kapcsán végzett és már lezárt ellenőrzései során eddig több mint 68 millió forintnyi fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.