Elindította a versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) diákhitelügyben, tudta meg a Népszava Németh Györgytől, a GVH Pénzügyi Szolgáltatások Irodájának vezetőjétől.

A vizsgálatot egy bejelentés nyomán indították el, amelyben azt kifogásolták, hogy a diákhitelközpont csak postabankos számlanyitás esetén nyújt hitelt. A GVH november 20-án döntött az eljárás megindításáról, amelyben azt vizsgálja, hogy az erőfölénnyel való visszaélés tilalma alá esik-e az a feltétel, hogy csak a postabankos számlákat fogadják el. A vizsgálatot 180 nap alatt kell lefolytatnia a versenyhivatalnak, indokolt esetben ez még kétszer meghosszabbítható.

Németh György szerint a vizsgálat a diákhitel kérvényezését, megítélését, folyósítását nem zavarja.

A végleges döntésig nem akarja médianyilatkozatokkal megzavarni a GVH vizsgálatát a Diákhitel Központ Rt. (DHK), nyilatkozta lapunknak Õri András, a DHK kommunikációs igazgatója. Hozzátette: a DHK szerint az lenne a helyes, ha az ügy többi szereplője is hasonlóan cselekedne.