Összeegyeztethető a szigorú büntetőpolitika a gyermekjogokkal – hangsúlyozta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára kedden egy budapesti jogvédő konferencián.

Az Emberarcú igazságszolgáltatás elnevezésű ombudsmani projektet bemutató konferencia sajtótájékoztatóján az államtitkár elmondta: várhatóan a napokban tárgyalja a kormány az új büntető törvénykönyvet, és lehet, hogy még a héten a parlament elé kerül a javaslat.

Répássy Róbert elmondta: a jelenlegi polgári és büntető anyagi és eljárási szabályok is tartalmaznak gyermekbarát rendelkezéseket, ám felülvizsgálták a törvényeket a gyermekvédelem szempontjából, és megállapították, hogy “van mit javítani”. Ennek nyomán került a parlament elé a gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósításához szükséges módosításokat tartalmazó csomag. Ez azonban csak az első lépés, amelyet a jogalkalmazásban a továbbiaknak kell követniük.

Ezen a téren különösen igaz, hogy minden jogszabály annyit ér, amennyi megvalósul belőle – jegyezte meg a KIM államtitkára.

Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2012-t az ENSZ a gyermekbarát igazságszolgáltatás évének nyilvánította. A magyar ombudsman elsősorban a büntetőeljárások nyomozati szakaszával, illetve a jogerős ítélet után a büntetés-végrehajtással kapcsolatban vizsgálódhat.

Szabó Máté az elfogadhatatlan jelenségek között sorolta, hogy miközben fiatalkorúak nem vásárolhatnak cigarettát, illetve nem dohányozhatnak a buszmegállóban, a tököli büntetés-végrehajtási intézetben dohányzószobákat alakítanak ki számukra, továbbá a szabálysértési törvény lehetővé teszi a fiatalkorúak elzárását, méghozzá alternatív szankció nélkül, ami ellentétes a nemzetközi egyezményekkel és a strasbourgi emberi jogi bíróság esetjogával.

Az ombudsman elmondta, hogy kiemelt figyelmet fordítanak majd fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézményeire, illetve az idegenrendészeti ügyekre.

Szabó Máté üdvözölte, hogy a szaktárca továbbra is támogatja az ombudsmani hivatal részvételét a kínzás és embertelen bánásmód elleni nemzetközi egyezmény nemzeti ellenőrző mechanizmusában, továbbá köszönetet mondott az Emberarcú igazságszolgáltatás elnevezésű projekt támogatásáért a KIM-nek, a Belügyi Tudományos Tanácsnak, a Soros Alapítványnak, illetve a Nyílt Társadalom Intézetnek.

Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa a sajtótájékoztatón szóvá tette, hogy a kormány nem kíván eleget tenni a strasbourgi bíróság önkényuralmi jelképekkel, illetve a vörös csillag viselésével kapcsolatos döntésének, amely szerint az ezzel kapcsolatos elmarasztaló magyar büntetőbírósági ítéletek az európai emberi jogi egyezménybe ütköznek. A civil jogvédő szerint ezek után a kormány más nemzetközi egyezmények tiszteletben tartására irányuló erőfeszítései is megkérdőjelezhetők.

Ezzel kapcsolatban az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány álláspontja a magyar Alkotmánybíróságnak azon a döntésén alapszik, amely szerint nem alkotmányellenes az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálása, és ezen túlmenően is vajmi kevés köze van az önkényuralmi jelképekkel kapcsolatos hazai gyakorlatnak a gyermekjogok helyzetéhez.