A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nem kommentálta érdemben azt a Népszabadságban pénteken megjelent – egy a lap birtokába került jelentéstervezetre hivatkozó – információt, amely szerint az Európa Tanács (ET) többek között úgy látja, többpárti támogatáshoz kellene kötni a jelenleg kétharmados médiatörvény elfogadását, és változtatásra lenne szükség a magyar médiahatóság és a Médiatanács tagjainak kinevezési és jelölési módján.

“Ahogy azt április 18-án közöltük, az Alkotmánybíróság médiaszabályozásról kiadott határozatát a tárca tudomásul vette, és annak értelmében előkészíti és várhatóan még májusban az Országgyűlés elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását” – közölte az MTI-nek az újságcikkel kapcsolatos megkeresésére a tárca.
A minisztérium a hivatkozott tájékoztatásában az Alkotmánybíróság (Ab) médiaszabályozásról kiadott múlt heti határozatára reagált, amelyben az Ab elutasította a kormány indítványát, amely a nyomtatott és az internetes sajtótermékek felügyeletével kapcsolatban az alaptörvény értelmezését kezdeményezte. A határozat szerint az indítványban feltett kérdések az Ab alaptörvény-értelmezésre irányuló hatáskörében nem válaszolhatók meg, eldöntésük a törvényhozó felelősségébe tartozik.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter március 21-én jelentette be, hogy a kormány az Ab-hez fordul, hogy részletes értelmezést kérjen arról a határozatról, amely alkotmányellenesnek minősítette a médiaszabályozás több pontját. Közölte, amint megkapja a kabinet a testület válaszát, a parlament elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását, hogy azt május végéig elfogadhassa a Ház.
Az Ab tavaly decemberben ítélte alkotmányellenesnek a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló, valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény egyes rendelkezéseit, a megsemmisítés időpontjaként 2012. május 31-ét határozta meg.