Küszöbön áll a megállapodás a tagállamok között a pénzügyi szektor átfogó újraszabályozásának legfontosabb darabjáról, a bankok tőkekövetelményeire vonatkozó szabályok módosításáról.

A Nagy-Britannia és néhány más ország által reklamált „megaranyozás” lehetősége veszélyes tőkekivonáshoz vezethet azokból a közép- és kelet-európai tagállamokból, ahol jelentős a külföldi jelenlét a bankszektorban – figyelmeztet a Bizottság.

Dánia hat hónapos soros elnöksége ékkövének tekinti azt a jogszabályt, amelyről a szerdán tartandó rendkívüli pénzügyminiszteri tanácsülésen születhet politikai megállapodás. Az Európai Unió a bankokra és a befektetési cégekre vonatkozó tőkekövetelmények szigorításával a G20-csoport tagjai közül nem csak elsőként készül átvenni – a tervek szerint június végéig – a Bázel 3. globális egyezmény előírásait, de az egész európai bankrendszerre is alkalmazni kívánja azokat.

A jövőbeni válságok megelőzése érdekében a bankoknak a jelenleginél nagyobb és minőségileg is jobb tőketartalékot kell majd képezniük, hogy jobban ellenálljanak a krízishelyzeteknek. Miközben azonban a Bázel 3 néven ismert új szabályok elvileg 120 nemzetközi keretek között tevékenykedő pénzintézetet, köztük csak 20 amerikai bankot érintenek, addig az EU a kritériumoknak megfelelő 45 helyett 8300 bankján fogja számon kérni az új, mindennél szigorúbb szabályokat.

„Meggyőződésünk, hogy a dosszié megérett a döntésre, nincs tudomásunk arról, hogy további technikai akadályai lennének a megállapodásnak” – fogalmazott derűlátóan hétfőn egy elnökségi forrás, hozzátéve, hogy az EU nemzetközi hitelességének megőrzése szempontjából is lényeges, hogy a dán elnökség végére meglegyen a végleges megállapodás. Ez már azt is feltételezi, hogy addigra a másik jogalkotóval, az Európai Parlamenttel is sikerül első olvasatban dűlőre jutni, amire ugyanakkor nincs garancia.

A G20-as szinten 2010 novemberében jóváhagyott úgynevezett Bázel 3-megállapodás megszigorítja a banki tőkekövetelményeket, egy új, kötelező tőketartalékolási puffer és egy másik, a helyi, tagállami sajátosságokhoz igazítható kontra-ciklikus puffer bevezetéséről rendelkezik, továbbá új szabályozói követelményeket rögzít a bankok likviditására és tőkeáttételére vonatkozóan. Az EU mindezt két jogszabály, egy a kormányok által közvetlenül átveendő rendelet és a kivitelezésben nagyobb mozgásteret biztosító irányelv útján kívánja végrehajtani.

A rendelettervezet jelenlegi formájában arra kötelezné a bankokat és a befektetési cégeket, hogy a jelenlegi 2 százalékról a kockázatilag súlyozott eszközeik 4,5 százalékára növeljék alapvető tőkéjüket (tier one), vagyis a birtokukban lévő tőkeelemek közül a legjobb minőségűeket és a legkönnyebben mozgósíthatóakat. A teljes tőkemegfelelési ráta változatlanul 8 százalékon marad. A rendelet tervezete 14 kritérium alapján definiálja, hogy mi is számít alaptőkének (elsőrendű tőkeelemnek), a tőkeeszközök formájára azonban nem tartalmaz előírásokat.

A tagállamok elé kerülő tervezet megengedi a tagállamoknak, hogy két éves és meghosszabbítható időtartamra a Bizottság jóváhagyásával szigorúbb prudenciális követelményeket írjanak elő a náluk bejegyzett intézményekre, a rendszerszintű kockázatok mérséklésére.

Az irányelv tervezete további három tőkepuffer beemelésével próbálja tovább minimalizálni a kockázatokat. Az első egy valamennyi uniós bank számára egységes 2,5 százalékos tőketartalékolási puffer, ami kiegészülne egy intézmény-specifikus és ezért a nemzeti szabályozó hatóságok által megállapítandó kontra-ciklikus tőkepufferrel, azt megelőzendő, hogy jó időkben a bankok túl sok hitelt helyezzenek ki és ezzel veszélyeztessék a pénzügyi stabilitást. Végül a dán elnökség javaslatára egy harmadik, rendszerkockázati puffer is bekerült a csomagba. Ennek lényege, hogy a nemzeti szabályozók a bankok teljes kitettségének (vagyis tagállamon belüli, EU-n belüli és az Unió határain kívüli kitettségeinek) maximum 3 százalékáig tovább szoríthatják a gyeplőt, ám ha ennél tovább szeretnének szigorítani, akkor azt már csak az Európai Bizottság jóváhagyásával tehetnék meg.

Elnökségi források szerint éppen ez utóbbi a legfontosabb nyitott kérdés, jelesül az, hogy a tagállamok milyen messze mehetnek el a rugalmasságban a saját bankjaikat érintő prudenciális intézkedésekben. Nagy-Britannia, Svédország és Spanyolország a tárgyalások folyamán a lehető legmesszebbre kívánta kitolni ezt a határt és szabad kezet kívánt kapni saját bankjainak szabályozására. Az új szabályozásra a javaslatot előterjesztő Európai Bizottság elismerte azt, hogy a bankrendszerek nemzeti sajátosságaira való tekintettel helye van bizonyos rugalmasságnak, azonban megítélése szerint ez csak korlátok között (biztosítékok és európai koordináló szerep mellett) működőképes, különben a belső piac és a tagállamok érdekei sérülnek.

Brüsszel szerint az egységes szabálykönyvtől való eltérés, megfelelő ellengaranciák hiányában különösen azon tagállamok pénzügyi stabilitását veszélyeztetheti, ahol jelentős a bankszektorban a külföldi tőke jelenléte. A tíz közép- és kelet-európai uniós tagállam átlagában a bankszektorban a külföldi tulajdonrész a 70 százalékot is eléri, sőt Litvánia, Bulgária, Csehország, Észtország és Szlovákia esetében a 80 százalékot is meghaladja. Ha az anyabankok hazájában egyoldalúan szigorítják a tőkekövetelményeket, ennek gyakran a tőkekivonás (repatriálás) a következménye a fogadó országból. Következésképp a szigorítás arra sarkallhatja a Közép-Európában leányokkal vagy kirendeltségekkel rendelkező anyabankokat, hogy aránytalanul csökkentsék a hitelkihelyezésüket a fogadó országokban, ami negatívan hathat a növekedésre és a munkahelyteremtésre a szóban forgó országokban – figyelmeztet az Európai Bizottság.

Brüsszel szerint a megaranyozásban (gold-plating) rejlő kockázatok enyhítésére három szempontot kellene érvényesíteni. Egy: úgy rögzíteni a rugalmassági kereteket, hogy a nemzeti mozgásteret csak a hazai helyzetre lehessen alkalmazni (ne vezessen például tőkekivonáshoz a bankok kelet-európai leányainál). Kettő: a nemzeti rugalmasság hatása nem gyűrűzhet át más fogadó országokba. Három: európai szintű előzetes koordinációnak kell szavatolnia, hogy ezek a feltételek teljesüljenek. Ahol ugyanis a prudenciális szabályok hatása a nemzeti határokon túl is érezteti a hatását, vagyis európaivá válik, ott a döntéshozatalban is európai elemnek kell lennie.