Tóth István Zoltán újságírót, kommunikációs szakembert nevezte ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) új kommunikációs igazgatójának Böröcz István, az alap vezérigazgatója – közölte az MTVA Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön.

Böröcz István május 1-jei hatállyal bízta meg az új vezetőt a Kommunikációs Igazgatóság irányításával.
A 46 éves, televíziós újságírói, kommunikációs és államigazgatási tapasztalatokkal egyaránt rendelkező szakember a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett jogi doktorátust és bölcsészdiplomát.
Az egyetemi évek alatt és után folyamatosan dolgozott az Magyar Televízió (MTV) Szegedi Körzeti Stúdiójában mint riporter, szerkesztő és műsorvezető. A tanulóévek után folyamatosan kapcsolódott be az MTV országos műsoraiba, amelyekben a régió eseményeiről tudósított, majd önálló magazinokat szerkesztett.

Teljesítménye alapján 1994-ben Budapestre hívták, ahol a Gazdasági és Kereskedelmi Stúdió munkatársa lett. Szerkesztette és vezette többek között az Üzlet, a Trend és a Napjaink című műsorokat, ez utóbbinak felelős szerkesztője is lett.

Tóth István Zoltán 1997-ben az MTM-SBS Televízióhoz igazolt, ahol a Jó reggelt Magyarország! című magazin munkatársa, majd főszerkesztője lett. 1999 és 2002 között államigazgatási marketing-kommunikációs feladatokat látott el mint a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központjának vezetője. Televíziós tevékenységét 2002-től a Hír Televízióban folytatta mint a reggeli és esti magazinműsorok felelős szerkesztője.

“Óriási megtiszteltetés és kihívás számomra ez a munka. Ugyanakkor mindehhez szeretném hozzátenni a szolgálat fogalmát is. Hiszen a közszolgálati televízióknak, a rádiónak, a hírügynökségnek, valamint a tartalomszolgáltatónak, azaz egy szóval az egységes közmédiának a hiteles hírszolgáltatás, a nemzet szolgálata, a nemzeti értékek őrzése és közvetítése az elsődleges feladata. Végigjárva a szakmai ranglétra lépcsőfokait, az egymástól oly sokban különböző médiumokat és hivatalokat, úgy gondolom: ennek a sokrétű és izgalmas szakmának mindig is a közszolgálati média volt és maradt az alfája és ómegája” – idézi a közlemény az új kommunikációs vezetőt.