Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter még szerdán nyújtotta be lemondását Orbán Viktornak, a kormányfő a lemondást elfogadta.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter még szerdán nyújtotta be lemondását Orbán Viktornak, a kormányfő a lemondást elfogadta – jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön. A kormányfő Balog Zoltánt, a KIM társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárát kérte fel a NEFMI új vezetőjének, aki a megbízást elfogadta.

Réthelyi Miklós lemondását azzal indokolta, hogy az elmúlt két évben a rá bízott feladatot munkatársaival együtt megvalósította, de a jövőben a minisztérium vezetése olyan személyt kíván, aki tevőlegesen is részt vesz a napi politikai életben. Válaszlevelében Orbán Viktor elfogadta a lemondást és megköszönte a miniszternek az elmúlt két évben végzett munkáját.

Balog Zoltán a megbízatást elvállalta és jelezte, hogy a feladatot legjobb tudása szerint fogja ellátni. Az államtitkár részletesen nem nyilatkozott, terveiről és minden egyéb részletkérdésről a parlamenti bizottsági meghallgatásokon számol be. Balog Zoltán 2010. június 2. óta a második Orbán-kormányban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkári posztját tölti be.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium életre hívása helyes döntés volt, a tárca két éves működése alatt bebizonyította, hogy a kialakított, több területet összefogó működési rend bevált a gyakorlatban – írta a kormányfőhöz címzett levelében a távozó miniszter. Nyugodtabb idők eljöttével a minisztérium alkalmas lesz olyan összetett feladatok komplex kezelésére, mint az egészségmegőrzés, a kábítószer-használat elleni fellépés vagy a család mint alapérték – áll Réthelyi Miklós levelében.