Az Európai Központi Bank (EKB), és a Magyar Nemzeti Bank véleményét is figyelembe véve tenné egyértelművé a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényben a monetáris tanács tagjainak felmentési lehetőségeit Rogán Antal (Fidesz), az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke.

Az Országgyűlés honlapján olvasható módosító javaslat a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt módosító törvényjavaslatot egészítené ki azzal a bekezdéssel, hogy a monetáris tanács egyes tagjait a köztársasági elnök, mást tagjait az Országgyűlés kizárólag az EKB Alapokmánya vonatkozó cikkében meghatározott okokból mentheti fel.

Rogán Antal indoklásában kifejti, hogy a hatályon kívül helyezni javasolt rendelkezés hiányában – amely a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozta volna – a jogszabály nem mondaná ki egyértelműen, hogy a jegybank monetáris tanácsának tagjait az Országgyűlés, illetve a köztársasági elnök mentheti fel. Hozzáteszi, hogy a felmentési okok a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank Alapokmányának a felmentési okokat meghatározó rendelkezésére való utalással szabályozható.

A módosítás megfelel az MNB javaslatának is. Simor András, jegybankelnök a gazdasági bizottság korábbi, a jegybanktörvény módosításának általános vitáját megszavazó bizottsági ülésen éppen azt javasolta, hogy a törvény egyértelműen rendelkezzen mind az MT tagjainak felmentési okairól, mind pedig arról, hogy ki gyakorolja a felmentés jogát. A jegybank az MT tagjai felmentésének okait a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank Alapokmányára (a továbbiakban: Alapokmány) hivatkozva javasolta szabályozni.