A médiaszabályozás módosító csomagjához nem kapcsolódó módosító javaslatokat is támogatott keddi ülésén az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága.

Az MSZP és az LMP képviselői az erről szóló szavazáson már nem vettek részt, s kivonultak a bizottság üléséről. L. Simon László, a bizottság fideszes elnöke szerint a házszabály lehetőséget adott a vitatott javaslatokat érintő szavazásra.

Hat módosító javaslatot nyújtott be a médiaszabályozás parlament előtt lévő, az Alkotmánybíróság decemberi határozata után szükségessé vált módosításához a fideszes Szabó Csaba. A javaslatok azonban Mandur László (MSZP) szerint nem kapcsolódnak a benyújtott előterjesztéshez, mivel – mint fogalmazott – a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény azon paragrafusait érintik, amelyek nem lettek megnyitva, álláspontja szerint ezért házszabályellenesen lettek beterjesztve.

A kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt megszavazták, hogy a fideszes módosítók nem kapcsolódnak az eredetileg beterjesztett módosításhoz, ezt követően azonban – már Karácsony Gergely (LMP), Mandur László (MSZP) és Hiller István (MSZP) távollétében – megszavazták, hogy a módosítók “összefüggnek” az előterjesztéssel. L. Simon László, a bizottság fideszes elnöke azt mondta: a házszabály erre lehetőséget ad. Mindezek után a kormánypártiak támogatták a javaslatokat (jobbikos képviselők nem vettek részt az ülésen).

A javaslatok értelmében a magyar művek közzétételére vonatkozó kvóta csak akkor érvényesülne, ha a műsor Magyarország területén fogható. A javaslatok más része eljárási határidőket pontosít, valamint kiköti, hogy pályáztatás után a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsát nem terheli szerződéskötési kötelezettség.

Egy másik módosítás pontosítja a hallássérültek számára hozzáférhető műsorok sugárzásának módját és mennyiségét, egy újabb pedig a hatóság személyzetének kiválasztására irányuló szabályokat.

A bizottság támogatott két LMP-s javaslatot is: Karácsony Gergely szigorítaná, hogy a büntetőeljárásban milyen feltételek mellett kötelezhető az újságíró forrása felfedésére. Javaslata erre csak akkor adna lehetőséget, ha a bűncselekmény felfedéséhez fűződő érdek meghaladja a forrás titokban maradásához fűződő érdeket. Egy másik javaslata pontosítaná a nyilatkozat visszavonásának lehetőségét.