Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsmanná választását egyaránt támogatja a Fidesz és az MSZP – derült ki a hétfői, Mádl Ferenc köztársasági elnök által összehívott hatpárti egyeztetés után.

Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője személyes véleményét fogalmazta meg, amikor támogatandónak tartotta a jelölt személyét, és – mint mondta – Péterfalvi Attila megválasztását a hétfői frakcióülésen javasolni fogja a képviselőcsoportnak, amely majd kimondja a végső szót. Minden eddigi javaslatnál jobbnak tartom, olyan előterjesztésnek, amely az eddig általunk megfogalmazott elveknek, követelményeknek leginkább megfelel. A jelölt munkakörei kifejezetten az adatvédelemhez, információvédelemhez kapcsolódnak, és több éven keresztül közreműködött az adatvédelemről szóló parlamenti jelentések összeállításában – mondta az MSZP frakcióvezetője. A szocialisták korábban arra hivatkozva nem támogatták az eddigi jelölteket, mert szerintük azok nem rendelkeztek megfelelő tapasztalattal.

Rogán Antal, a Fidesz alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a köztársasági elnök eddigi jelöltjeit is támogatta a Fidesz, hiszen megfelelőnek találta őket az adatvédelmi ombudsman tisztségére. Az alelnök Péterfalvi Attilát minden fenntartás nélkül támogatja, és az egyeztetésen elhangzottak alapján bízik abban, hogy esetleg hatpárti egyetértéssel fogadja majd el az Országgyűlés személyét a következő plenáris héten. Balsai István, az MDF frakcióvezetője hangsúlyozta: a köztársasági elnök előterjesztését a demokrata fórum képviselőcsoportja minden esetben támogatta, most is egyetért a javaslattal. Balsai megjegyezte: várhatóan teljes konszenzus fogja kísérni Péterfalvi Attila megválasztását. Az SZDSZ képviselőcsoportja az ügyben a végső szót a frakcióülését követően mondja ki. Szent-Iványi István frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy a jelölt az elsődleges tájékoztatás szerint rendelkezik a szükséges szakmai feltételekkel.

A kisgazdafrakció is a képviselőcsoport tanácskozása után dönt a jelölt személyének támogatásáról. Ugyanakkor Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető aláhúzta, hogy ők a köztársasági elnök minden eddigi jelöltjét szakmailag alkalmasnak tartották. Mint mondta, ő személy szerint támogatja Péterfalvi Attila megválasztását, és szinte biztos abban, hogy a képviselőcsoport is igennel szavaz majd. A MIÉP frakciója már korábban jelezte, hogy támogatják a köztársasági elnök jelöltét. Péterfalvi Attila főiskolai docens, ügyvéd, és 1996 óta volt Majtényi László adatvédelmi biztos tanácsadója.