Hilbert Editet és Kovács Máriát nevezte ki az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyetteseivé Áder János köztársasági elnök – közölte a hivatal közleményben szerdán.

Az év elején meghirdetett pályázatra öten jelentkeztek, akik közül egy visszavonta pályázatát. A jelentkezőket áprilisban hallgatta meg Handó Tünde, a hivatal elnöke, majd javaslatára a pályázók közül a köztársasági elnök június 1-jétől határozatlan időre kinevezte Hilbert Editet az Országos Bírósági Hivatal általános elnökhelyettesévé, Kovács Máriát pedig az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesévé.

Hilbert Edit, aki a Magyar Bírói Egyesület alelnöke is, a Budapest Környéki Törvényszék tanácsvezető bírájaként, Kovács Mária pedig az Országos Bírósági Hivatal elnöki titkárságának felkért főosztályvezetőjeként dolgozott eddig.