Csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma Veszprém megyében, több mint kétszeresére nőtt viszont a kábítószerrel való visszaéléseké – derült ki a megyei rendőrfőkapitány beszámolójából a megyegyűlés csütörtöki ülésén.

Töreki Sándor dandártábornok jelentésében azt írta: 2010-hez képest 2011-ben a regisztrált bűncselekmények száma 11 százalékkal csökkent, 15 ezerről 13 ezerre. A vagyon elleni cselekmények száma 18 százalékkal csökkent, a betöréses lopásoké 9,5 százalékkal,a közlekedési bűncselekményeké 15 százalékkal.

A korábbi évekhez viszonyítva megnőtt a személyi szabadság megsértése, valamint a fegyveres rablások száma. Jelentősen nőtt, 134-ről 335-re a kábítószerrel való visszaélések száma. A növekedés egyik oka a rendőrfőkapitány szerint az, hogy január elsejétől a mefedron is kábítószernek minősül, így az ezzel a szerrel elkövetett visszaélés büntetendő lett.

A dokumentum szerint a veszprémi rendőrök sikereket is elértek a kábítószer elleni harcban: Balatonalmádiban droglabort számoltak fel, Ajkán, Tapolcán és Bakonynánán pedig kenderültetvényt.

A jelentést kiegészítve Töreki Sándor kiemelte: az elmúlt évben a vörösiszap-katasztrófa kárelhárításában a Veszprém megyei rendőrök kiváló munkát végeztek.

Kitért arra, hogy a diákjárőrök a megelőzésben jelentős segítséget nyújtottak, a Balaton-part után Veszprémben és Várpalotán is szeretnék alkalmazni őket.

Orbán Imre, a Jobbik képviselője kérdésére a főkapitány azt válaszolta: a 2011-es túlórákat teljes mértékben kifizették, létszámkorlát nincs, a korábban kedvezményes nyugdíjba vonult rendőrök, ha akarnak, újra munkába tudnak állni, ugyanakkor jelentős visszaáramlás nincs, alig tízen jelezték ezt a szándékukat.

Halmosi Zsolt dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója elmondta, hogy a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az országos értékelésben a helyen végzett. A közgyűlés a megyei rendőrfőkapitány beszámolóját elfogadta.