Az alapvető jogok biztosa szerint környezetvédelmi törvénybe ütközik az a rendelkezés, amely szerint a vendéglátóhelyek, zenés szórakozóhelyek üzemeltetéséhez nem szükséges működési engedély, hanem elegendő a megnyitás bejelentése a hatóságnál; Szabó Máté a nemzetgazdasági miniszterhez fordult, kérve az ilyen típusú helyek engedélyezési eljárásának visszaállítását.

Az ombudsmani hivatal az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, Szabó Máté egy keszthelyi ügy vizsgálatakor megállapította: a bejelentés jogintézménye nemcsak környezetvédelmi, de közbiztonsági kérdéseket is felvet, illetve aggályos az is, hogy a kereskedelmi tevékenység bejelentésekor nem érvényesülnek megfelelően az ügyfél jogai, pedig ez érinti a közvetlen környezetben lakók jogait, érdekeit is.

A keszthelyi jegyző a kereskedelmi tevékenység nyilvántartásba vételekor nem győződött meg arról, hogy a bejelentő jogosult-e a tevékenység folytatására, rendelkezik-e zajkibocsátási határértékkel, és nem végzett hatósági ellenőrzést a helyszínen – idézte az esetet az ombudsmani hivatal, amely szerint – egy kormányrendelet alapján – mielőtt az üzemeltető megkezdi a tevékenységét, úgynevezett zajkibocsátási határértéket kell kérnie a környezetvédelmi hatóságtól és azt nem lépheti át.

A mulasztás miatt a jegyző csak a megnyitás után állapította meg, hogy az üzemeltetők nem rendelkeznek zajkibocsátási határértékkel, illetve csak ezt követően kötelezte őket arra: végezzenek zajmérést és kérelmezzék a határérték megállapítását, illetve annak betartásával teljesítsék a jogszerű működés feltételeit. A jegyző ugyan megállapította a jogsértést a csendháborítás miatt, de nem korlátozta az éjszakai nyitva tartást – olvasható a közleményben.

Mindebből Szabó Máté arra következtetett: törvénybe ütközik, hogy a zenés szórakozóhelyek, vendéglátóhelyek működéséhez nem szükséges működési engedély, a hatósági bejelentés a megnyitásról pedig nem elegendő.

Az alapvető jogok biztosa ezért a nemzetgazdasági miniszterhez fordult a jogszabály módosítása miatt, illetve felkérte a minisztert, hogy a módosításkor legyen tekintettel a környezetvédelmi törvényre és az üzemeltetéssel érintettek jogorvoslathoz való jogának biztosítására is.