A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult az Eötvös Károly Intézet, mert álláspontja szerint nem a jogszabályok szerint történt a nemzeti konzultációs kérdőívek kiküldése.

Az intézet, amelynek elnöke Majtényi László egykori adatvédelmi biztos, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott, előző napi keltezésű levélben azt írta: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala  adatkezelése miatt, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény alapján kezdeményeznek hatósági vizsgálatot.

Utaltak arra, hogy a 2012 májusában, júniusában kiküldött nemzeti konzultációs boríték egyrészt egy engedélykérő levelet tartalmazott, amelyben a címzett hozzájárulását kérik további küldemények kiküldéséhez, másrészt pedig egy kérdőívet, amelyen napi politikai kérdésekben kérték ki a címzettek véleményét.

A közleményben az olvasható: az a törvény, amelyre hivatkozva felhasználták a lakcímnyilvántartás adatait, csak egyetlen, nevesített célból teszi ezt lehetővé, és ennek nem felel meg az, amire a KEK KH az adatokat felhasználta. A törvény azt teszi lehetővé, hogy kérésre a népesség-nyilvántartási szerv keresse meg a megjelölt személyt vagy személyi kört, és tájékoztassa arról, hogy a kérelmező, azaz a miniszterelnök kapcsolatba óhajt vele lépni.

 Az Eötvös Károly Intézet hozzátette, a törvényi felhatalmazással tehát csak az engedélykérő levél postázása volt összhangban, a kérdőív kiküldése nem, az utóbbi ugyanis az átalányadózással, a nyugdíjasok adóalanyiságával, a szociálpolitikai kedvezményekkel, a bankok közterhekhez való hozzájárulásával és még számos, a kormányzat jelenlegi közpolitikai törekvéseivel összefüggő, tartalmi kérdéseket foglalt magában.