Az EU-ban mindenhol ugyanolyan alapjogokat kell a jövőben biztosítani a bűncselekmények áldozatainak. Az erről szóló irányelvjavaslatot július 10-én fogadta el az EP állampolgári jogi és nőjogi szakbizottsága. Egy másik javaslat értelmében a bűncselekmények vádlottjainak kihallgatásuk előtt biztosítani kell az ügyvédi segítséget.

Antonyina Parvanova (liberális, bolgár), a nőjogi szakbizottság jelentéstevője kifejtette: „az EU-ban bűncselekmények áldozatait információkkal kell majd ellátni akkor, amikor kapcsolatba lépnek a hatóságokkal. Így lehet biztosítani, hogy teljes mértékben éljenek a jogaikkal”. Ha az áldozat nem beszéli az ország nyelvét, akkor a bűncselekmény bejelentésekor megfelelő nyelvi segítséget kell kapnia.

A javaslat értelmében minden áldozat igényét külön fel kell majd mérni. Parvanova szerint erre azért van szükség, hogy meg lehessen határozni, hogy kinek van szükség egyéni védelemre, vagy például alternatív szálláshelyre.

Teresa Jiménez-Becerill (néppárti, spanyol), az állampolgári jogi szakbizottság jelentéstevője szerint az új szabályoknak köszönhetően a polgárok nemcsak hazájukban, hanem Európa-szerte biztonságban érezhetik majd magukat.

Az Európai Parlament és a Tanács június 20-án előzetesen megállapodott a javaslatról. Parvanova elmondta, hogy a Parlamentnek sikerült erősebb garanciákat biztosítania az áldozatok tájékoztatását, valamint a tolmácsoláshoz és szociális segítséghez való jogot illetően. A javaslat megerősített védelmet biztosít a gyermekeknek, illetve a szervezett bűnözés és a nemi erőszak áldozatainak.

Következő lépések

Az EP plenárisa szeptemberben szavazhat az irányelvről, amelyet azt követően még a Tanácsnak is jóvá kell hagynia. Ezt követően a tagállamoknak három évük lesz arra, hogy az új szabályokat átültessék joganyagukba.

Az ügyvéddel való konzultáció joga

Július 10-én az állampolgári jogi szakbizottság azzal az irányelvjavaslattal is foglalkozott, amely biztosítaná, hogy a bűncselekmények gyanúsítottjai a rendőrségi kihallgatás kezdete előtt ügyvéddel konzultálhassanak. Az Egyesült Királyság, Írország, Dánia nem vesz részt az együttműködésben. A szakbizottság Elena Oana Antonescut (néppárti, román) bízta meg, hogy az EP nevében kezdjen tárgyalásokat a tagállamokkal.