Legalább egy hét halasztást szenved a bolíviai “terrorista összeesküvési ügy” július 23-ra kitűzött újabb tárgyalása, miután a belügyi és igazságügyi tárca kifogást emelt a Tóásó-per két hivatásos bírája ellen.

A La Razón című bolíviai lap a hétvégén Fernando Riverát, az ügyben az államot képviselő felperes tárca jogtanácsosát idézte, aki szerint ennyi időre van szükség a még szerdán emelt – részben más bírósági eljárást érintő – kifogások rendezésére, hogy a Santa Cruzban folytatódó perben mindenképpen “becsületes, hozzáértő és pártatlan bírák” ítélkezzenek. A két bíró ügyében egy másik kollégium ítéli majd meg, hogy folytathatják-e a Tóásó-ügy tárgyalását.

Az illetékes La Paz-i ítélőtábla elnöke még május végén halasztotta július 23-ára az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának tárgyalását, miután a tárgyalás megnyitásakor rosszul lett az egyik gyanúsított. Akkor az eljárás alatt álló személyek többségének egészségi állapotát szem előtt tartva egyúttal a tárgyalás helyszínének megváltoztatásáról is döntöttek, a következő meghallgatás Santa Cruzban lesz. Az ügyben érintett, “államellenes összeesküvéssel” és “terrorizmussal” vádolt 39 személy közül májusban csak 15 jelent meg a tárgyaláson.

Az állítólagos terrorista csoportot 2009. április 16-án az ellenzék fellegvárának számító Santa Cruzban számolták fel a bolíviai különleges erők. A rajtaütés során életét vesztette a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. Az akció két túlélőjét, a magyar-román állampolgár Tóásó Elődöt és a horvát-bolíviai Mario Tadicot azóta is fogva tartják, holott az érvényes bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, és le kellett volna zárni ügyüket.