Előzetes letartóztatásban marad a Budapest Környéki Törvényszék másodfokú döntése értelmében az a szlovák nő, aki augusztus 21-én terepjárójával beleszaladt az M3-as autópályán egy gépkocsiba, négy ember halálát okozva.

A Budapest Környéki Törvényszék helybenhagyta a nyomozási bíró által augusztus 23-án hozott elsőfokú döntését azzal az indokkal, hogy a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, elutasítva a 35 éves nő ügyvédjének óvadékra, illetve házi őrizetre vonatkozó beadványát.

A jogerős határozat értelmében mivel a szökés és elrejtőzés veszélye a balesetet okozó nő anyagi és családi hátterének rendezettsége ellenére is fennáll, a gyanúsítottnak előzetes letartóztatásban kell maradnia – mondta a bíróság döntését ismertetve a szóvivő. A végzés 30 napra szól. Nem fogadták el tehát azt a védői érvelést, miszerint a gyanúsított rendezett családi és anyagi háttere okán házi őrizet elrendelése is elégséges lenne, illetve óvadék ellenében szabadlábon védekezhetne – mondta el Kende Katalin.

Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője korábban közölte: az előzetes letartóztatás elrendelésében az a tény is fontos szerepet játszhat, hogy azért a bűncselekményért, amellyel a nőt meggyanúsították, 5-től 10 évig terjedő, tehát súlyos szabadságvesztés szabható ki.

Az ügyészségi szóvivő kitért arra is, hogy az időközben elkészült szakértői jelentések szerint a gyanúsított vérében 1,5 ezrelékes véralkoholszintet mutattak ki, vagyis közepesen ittas állapotban vezette a kocsiját, amikor nekiütközött a Fiatnak. Kábítószer fogyasztását sem lehet kizárni – fűzte hozzá Kállai Gábor -, mivel a nő szervezetében ópiátszármazékot találtak (amit ő antibiotikum szedésével magyarázott). Ez ügyben a végső szót az illetékes szakértőnek kell majd kimondania.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője múlt szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szlovák állampolgárságú nőt a baleset napján – őrizetbe vétele mellett – ittas állapotban elkövetett, több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, vallomása nem publikus.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy valóban elaludt-e a volánnál a vezető, mielőtt belerohant a Fiatba, a szóvivő megjegyezte: feltételezhetően igen, de ezt a körülményt még vizsgálják.

A szlovák rendszámú BMW augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán ment neki az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. A szabályosan közlekedő személyautóban két középkorú karácsondi házaspár utazott. Négyük közül hárman bennégtek a kocsiban, míg az az 54 éves asszony, aki másod- és harmadfokú égési sérülései ellenére ki tudott menekülni a járműből, a fővárosi Honvédkórházban két nappal később halt meg.

A BMW vezetője a volt szlovák miniszter, a kassai Vasművet privatizáló Alexander Rezes lánya – adta hírül saját információkra hivatkozva a baleset másnapján a Novy Cas című szlovák bulvárlap.