Jogerősen két évnyi letöltendő börtönre ítélte a Győri Ítélőtábla kedden azt a volt baleseti helyszínelőt, aki pénzért részesített előnyben egy céget a roncsok elszállításakor.

Kovács Tamás tanácsvezető bíró elmondta: a három esetből egyben – amikor utóbb részt kért az előny fejében kapott edényszettből – úgy ítélték meg, szemben az első fokú ítélettel, nem hivatalos személyként, kötelességszegéssel valósult meg a vesztegetés, hanem csupán a vesztegetés alapesete állapítható meg.
Ugyanakkor helybenhagyták a Győr-Moson-Sopron megyei Bíróság minősítését a másik két esetben. Azaz hivatalos személyként, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetésben marasztalták el Jaross Józsefet, amiért ötezer forintot kapott hasonló ügyben, egyszer pedig azért, mert nem jelentette a tudomására jutott edényes ügyet.

A férfi az utolsó szó jogán azzal védekezett: “nem úgy” követte el a cselekményeket, ahogy azokat terhére róják, bizonyítani azonban mindeddig nem volt módja saját változatát, ugyanakkor élete tönkrement az eljárás indulása óta eltelt fél évtizedben.